Berezvai Zsombor, a GVH vezető közgazdásza a versenyhivatal podcast műsorában arról beszélt, hogy az élelmiszergyártóknak a termékük teljes életciklusára vonatkozó várható környezetterhelést kellene közzé tenniük.
A mostani gyakorlat szerint a legtöbb esetben csak a származási hely és a csomagolás újrahasznosíthatósága található meg a termékeken, miközben az előállítás módja és egyéb fontos mutatók a legtöbb esetben hiányoznak.
Szöllősi Réka élelmiszerpolitikai elemző és fenntarthatósági tanácsadó szerint mindössze 10-10 százalékát teszi ki a környezetterhelésnek a csomagolás és a szállítás, a szén-dioxid-kibocsátás önmagában nem meghatározható szempont.
Szerinte legalább ilyen fontos az is, hogy egy termék előállítása mekkora területet vesz igénybe, de összességében is közel egy tucat körülményt kellene ezzel kapcsolatban figyelembe venni.
A szakértő úgy véli, hogy bár az élelmiszerek környezetterhelését vizsgáló tudományok gyorsan fejlődnek, a mai napig nem vonatkozik egységes szabvány a jelölésükre, a kidolgozásuk pedig vélhetően versenyjogi kérdéseket vetne fel.
Történt valami a Temunál, ez állhat a háttérben
Üdvözli és előremutatónak tartja a GVH, ha egy eljárás alá vont vállalkozás felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát – reagált a Temu-üggyel kapcsolatos megkeresésre az Economxnak a versenyhivatal, egyúttal megerősítve, hogy a platform európai működtetőjével szemben vizsgálati szakaszban van a versenyfelügyeleti eljárás. A GKID legfrissebb becslése így is elképesztő: a Temunak már 1 milliós bázisa van Magyarországon, ezzel magához láncolt minden negyedik hazai online vásárlót.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon