Újabb részletek derültek ki a gyopárosfürdői komplexum bezárásáról. Orosháza polgármestere azt monda, akkora veszteséggel járt volna a teljes fürdő üzemeltetése, amit már nem bírt el a város – írja a Termalonline.hu.
Orosháza-Gyopárosfürdőn már napok óta csak a fürdőgyógyászat üzemel, a létesítmény többi része ideiglenesen zárva tart.
A bezárást azzal indokolták, hogy hatalmas veszteséggel üzemelt a fürdő, amit a tulajdonos önkormányzat már nem tudott finanszírozni.
A csökkenő vendégszámban jelentős szerepet játszott, hogy az élményfürdőrészleg az elmúlt években zárva tartott.
Kapcsolódó
Raffai János, Orosháza polgármestere azt mondta, hogy a fürdőt működtető társaság vezetője múlt héten négy verziót terjesztett elő a gyopárosfürdői komplexum idei évével kapcsolatban.
Az első szerint csak nyáron működött volna a fürdő; a második szerint az élményfürdő és a gyógyászat is üzemelne egész évben; a harmadik szerint az élményfürdő egész évben, a parkfürdő csak nyáron működne. A polgármester és kabinetje a negyedik verziót választotta, ami szerint csak a gyógyászati rész üzemel egész évben, a többit ideiglenesen szüneteltetik.
A költségekkel kapcsolatban Raffai János elmondta:
- az első verzió, vagyis a nyári működés költsége 495 millió forintba kerülne;
- a második változat, az élményfürdő és a gyógyászat egész éves működtetése 752 millió forintjába kerülne a városnak;
- a harmadik verzió – élményfürdő egész évben, parkfürdő nyáron – 441 millió forint kiadással járt volna;
- az elfogadott negyedik változat is 165 millió forintos éves kiadást jelent a városnak;
A polgármester hozzátette, hogy Orosháza költségvetése jelenleg a negyedik verziót bírja el. Kitért arra is, hogy a költségvetés alapján még fel tudják majd használják a korábban elnyert – 727 millió forint értékű – energetikai fejlesztési támogatást a fürdő fejlesztésére.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban