A háziorvosok csatlakozása, a szerződéskötés folyamatos, de a budapesti háziorvosok mintegy fele még nem tett eleget jogszabályi kötelezettségének – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a 24.hu-val. A fővárosban körülbelül 860 háziorvos rendel.
A Magyar Orvosi Kamara pénteken levélben kereste meg Takács Péter egészségügyi államtitkárt, a mentőszolgálatot, valamint az Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központot (NNGYK) az ügyeleti rendszerben tapasztalt anomáliák miatt. Keczéry Attila, a MOK titkára a lapnak azt mondta, az egyik gond az, hogy lassan halad a háziorvosok szerződtetése.
A zuglói háziorvos az óbudai ügyeleten azt tapasztalta, hogy nemhogy két orvos, de mentőtiszt sincs az ügyeleten, ráadásul az egyetlen orvosnak folyamatosan beteghez kellett mennie, miközben az OMSZ azt ígérte a szerződő háziorvosoknak, hogy az ügyeleti pontról nem kell kijárniuk.
Kapcsolódó
A másik ügyelet, ahova Keczéry Attila elment a Hermina úti pont, ahol kiderült, hogy három kerület lakosságát is el kell látniuk az ügyelő orvosoknak, ez pedig 250 ezer ember ellátását jelenti ügyeleti időben.
Az OMSZ szerint az új, betegközpontú ügyeleti rendszer nem a kerületi határokhoz, hanem a betegek szükségleteihez igazodik.
A beteg bármelyik ügyeleti ellátóhelyen ellátást kap. Ez az új rendszer egyik fontos előnye.
Az OMSZ valamennyi ügyeleti ponton folyamatosan figyeli és elemzik a betegforgalmat és ha kell az orvosok számát a betegszámhoz igazítják.
Az új ügyeleti rendszer a fővárosban október 1-jén indult. 15 helyszínen 28 felnőtt ellátóhely, 3 speciális gyermekellátóhely, két fix 24 órás ellátóhely és 14 mobil ügyeleti egység látja el a betegeket, erről itt írtunk bővebben.
A felnőtt ellátási ügyeleteken orvos hétköznapokon 16 és 8 óra között, hétvégén és ünnepnapokon 24 órás szolgáltatással áll rendelkezésre. A gyermekügyeleti alapellátást hétköznap 16 és 22 óra között, hétvégén 08 és 22 óra között érhető el.
Budapesten, ha kisebb baj van, akkor a 1830-as telefonszámot, ha nagy baj van, akkor pedig a 112-es segélyhívót kell tárcsázni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!