Karcsú volt az elmúlt hét makrofronton, de érkeztek friss számok a költségvetés helyzetéről, a külkereskedelemről, valamint foglalkoztatásról-munkanélküliségről is.
Kiderültek a pontos számok: így áll a magyar büdzsé
A tavalyi harmadik negyedévben a kormányzati bevételek 570 milliárd forinttal, 7,3 százalékkal nőttek, miközben a kiadások 436 milliárd forinttal, 5,1 százalékkal emelkedtek, így a kormányzati szektor hiánya 621 milliárd forint volt, az egyenleg 133 milliárd forinttal, 0,9 százalékponttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 2024. harmadik negyedévben 3 százalék, az első három negyedévben pedig 3,5 százalék volt.
Pokoli hónapok: már közel egy évig tart az álláskeresés
A KSH friss adatai szerint tavaly novemberben 33 ezer fővel 4 millió 679 ezerre csökkent a dolgozók száma, melyből külföldön 111 ezren dolgoznak. A munkanélküliek száma 221 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,5 százalék volt.
A 2024. szeptember–novemberi időszakban a munkakeresés átlagos időtartama 11,6 hónap volt.
Döbbenetes tények az ázsiai vendégmunkásokkal kapcsolatban, nem erről beszélt Orbán Viktor
Nem kis meglepetést okozott Orbán Viktor miniszterelnök, amikor év végi nemzetközi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a kormányzat szigorítja a harmadik országból érkező vendégmunkások alkalmazását. Ugyanakkor a kormányfő azt is elismerte, hogy a magyar gazdaságnak szüksége lenne plusz munkaerőre. De akkor megéri kizárni az ázsiaiakat? A válasz: amennyiben gyors ütemben emelkednek a hazai bérek.Bővebben itt olvashat erről.A szomszédban sincs kolbászból a kerítés
Ha már foglalkoztatás: Ausztriában a munkanélküliségi ráta látványosan megugrott, decemberben 8,3 százalékos volt, ami még a novemberi adatokat is felülmúlta. Jelenleg több mint 352 ezer ember keres munkát a közel tízmilliós országban.
Kellemetlen külkereskedelmi adatokat közölt a KSH
A statisztikai hivatal friss adatai szerint 2024 novemberében a termék-külkereskedelmi egyenleg 742 millió euró (304 milliárd forint) volt. Az export kifejezetten gyengén teljesített: a kivitel euróban számított értéke 3,5 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól, míg a behozatalé 2,3 százalékkal meghaladta azt, az egyenleg 716 millió euróval romlott.
Nagy Márton: Rendbe kell tenni a gazdaságot, évek óta botladozunk
Nem elég csillogó új kórházak építéséről beszélni, rendbe kell hozni a gazdaságot – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a Financial Timesnak. Nagy Márton szerint évek óta válságról válságra botladozunk, komoly hiány van adóbevételekből, ezért ezeket újra kell teremteni.Mi történt a BÉT-en?
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe növekvő forgalom mellett emelkedett a héten, pénteken a BUX 79 775,14 ponton zárt, 0,36 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma a héten 30,2 milliárd forint volt az előző, karácsonyi hét 7,9 milliárd forintos forgalma után, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek:
- a Mol árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben, a papír az előző hetinél 3,27 százalékkal magasabban, 2780 forinton zárt pénteken, 4,2 milliárd forintos heti forgalom mellett;
- a Richter 0,76 százalékkal erősödött a héten, a részvény 10 560 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma meghaladta a 3,7 milliárd forintot;
- a Magyar Telekom 0,31 százalékot erősödve 1278 forinton zárt pénteken, forgalma a héten meghaladta az 1,5 milliárd forintot;
- az OTP árfolyama 1,42 százalékkal csökkent, pénteken a részvény 21 540 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma több mint 18,9 milliárd forint volt.
Joe Biden kibabrált Japánnal, a dollár pedig a fél világgal
Megközelítette a paritást a héten a dollár árfolyama az euróval szemben. A tőzsdéken még visszafogott a pörgés, de jó hír, hogy az amerikai piacok több napos esés után korrigálni tudtak a hét utolsó napján. Az Economx heti pénz- és tőkepiaci összefoglalója.Mit csinált a forint?
Még csak pár nap telt az évből, a forint árfolyama már körülbelül 5 egységet gyengült az euróval szemben, így a hetet a 415 forintos szint felett zárta az euró.
A dollárral szemben még ennél is többet gyengült a magyar fizetőeszköz, több mint kétéves mélypontra került a forint árfolyama, miután ismét átlépte a 400-as szintet.
Olyat művelt a forint, amire két éve nem volt példa
Csütörtökön és pénteken intenzíven gyengült a forint mind az euróval, mind a dollárral szemben. Eközben az euró-dollár árfolyama több mint kétéves mélypontra ért, emiatt a dollár-forint jegyzése átlépte a 400-as szintet, utoljára 2022 év végén volt ilyen mélyponton a magyar fizetőeszköz a zöldhasúval szemben. Heti összefoglalónk.Mi lesz a héten?
A turisztikai szálláshelyek, az ipari termelés és az ipari termelői árak, valamint a kiskereskedelem tavaly novemberi adatait teszi közzé a héten a statisztikai hivatal:
- Hétfőn teszi közzé az adatokat a KSH a turisztikai szálláshelyek tavaly novemberi forgalmáról. Októberben a turisztikai szálláshelyeken közel 1,5 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el, a vendégek száma 15, a vendégéjszakáké 8,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
- Kedden a tavaly novemberi ipari termelői árakat közli a statisztikai hivatal. Októberben az ipari termelői árak átlagosan 2,6 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat, a belföldi értékesítés árai 0,5 százalékkal mérséklődtek, az exportértékesítésé 4,1 százalékkal felülmúlták a 2023. októberieket.
- Csütörtökön jelennek meg a tavaly novemberi ipari termelés adatai a KSH első becslése szerint. Októberben az ipari termelés volumene 0,2, munkanaphatástól megtisztítva 3,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
- Szintén csütörtökön ismerteti a statisztikai hivatal a tavaly novemberi kiskereskedelmi forgalom alakulását. Októberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 4, naptárhatástól megtisztítva 3,6 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.
A nagyvilágból érdemes lesz figyelni a friss német inflációs adatra hétfőn, kedden az uniós fogyasztói árakról közöl decemberi adatokat az Eurostat, pénteken pedig egy sor adat érkezik a tengerentúlról a keresetekről és a munkanélküliségről.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!