2022 márciusában nagy volt az öröm, hogy júniustól menetrendszerinti járat közlekedik Hévíz és a németországi Dortmund között. Ahogy arról a napi.hu is beszámolt, csaknem másfél évtized után indult újra forgalom a Balaton melletti repülőtéren, a különféle charterjáratok mellett. A Wizz Air hetente két alkalommal kötötte össze a német várost a Balatonnal.
Az eleve szezonálisnak indított járat idén szeptember közepén közlekedett utoljára. A diszkont légitársaság eddig azt tervezte, hogy 2023 júniusának közepétől szeptember második feléig újra repül majd az útvonalon csütörtökönként és vasárnaponként.
Az útvonal megszüntetését - ahogy az AIRportal megjegyzi - szokás szerint nem verte nagy dobra a légitársaság és a repülőtér üzemeltetője sem, ám a foglalási rendszerekből eltűntek a járatok. Ebből pedig nem nehéz azt a következtetést levonni, hogy a Wizz Air nem tervez Hévízzel 2023-ban.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló