Megszületett a megállapodás, legalábbis már megvannak annak fő vonalai: a törlesztési moratórium a maihoz hasonló formában június helyett augusztus végéig maradhat – értesült a Portfolio. A portál szerint politikailag erősen motiváltnak tűnik a másik fontos döntés: aki nyár végéig külön jelzi igényét, az a jövő évi választások utánig, 2022 közepéig veheti igénybe a törlesztés szüneteltetésének lehetőségét.
A kormány, a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség részvételével az elmúlt hetekben zajlottak a tárgyalások arról, mikor és hogyan vezesse ki, illetve hosszabbítsa meg Magyarország a jelen állás szerint 2020. március 19-étől 2021. június 30-áig tartó, így is már Európa legnagyvonalúbb és leghosszabb ideig élő, központilag szabályozott hiteladós-segítő rendszerét.
A választások utánig maradhat, aki akar
A bankok abban érdekeltek, hogy szelektíven, csak a veszélyeztetett adósok számára hosszabbodjon meg a moratórium. A portál arról ír, hogy bár a kormány is érzékelte, hogy a több mint 15 hónapig tartó moratórium nagyon hosszú (Európában talán csak Ciprus és Portugália alkalmazza ennyi ideig a könnyítést), azt semmiképpen sem szerette volna, hogy adósok tömegei kerüljenek a 2022 tavaszi választások előtt nehéz helyzetbe a moratórium megszűnése miatt, és hogy a hitelek nem fizetése politikai témává váljon.
Az MNB az óvatos és szelektív hosszabbítás mellett állt ki, amelynek lényege az, hogy a moratóriumból kikerülőket minél kisebb sokk érje. Ezért javasolta, hogy az érintettek a felhalmozott kamattartozásukat bármikor díjmentesen előtörleszthessék; aki a hosszabbított futamidő helyett a magasabb törlesztőrészletet választaná a moratórium után, az ezt megkaphassa; illetve felvetette egy lépcsőzetesen, hónapok alatt visszaállított törlesztés lehetőségét a rászoruló adósok számára.
A Portfolio.hu úgy tudja, hogy a moratórium a jelenlegihez hasonló formájában augusztus 31-áig marad fenn. Később is lesz lehetőség a moratórium igénybevételére, azonban már nem automatikus jelleggel, hanem jelezni kell a banknál, hogy bent akarnak maradni. Számukra a moratórium a jövő tavaszi választások után, 2022. június 30-án ér majd véget.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma