Az első negyedévben a háztartási hitelek folyósítása meghaladta a tőketörlesztések összegét. A háztartási hitelállomány összege 10 437 milliárd forintot tett ki bruttó könyv szerinti értéken, ami 1,2 százalékos növekedést jelent az előző negyedévhez képest.
A legnagyobb mértékben a forintban nyújtott piaci kamatozású és egyéb lakáshitelek állománya növekedett, és ezek a hitelek képviselik a teljes hitelállomány legnagyobb részét, közel 40 százalékos részaránnyal – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataiból.
2024 első negyedévében a háztartási hitelek folyósítása és törlesztése is nőtt az előző negyedévhez képest. A tárgynegyedévi folyósítás 32 milliárd forinttal, azaz 5,6 százalékkal, míg a törlesztések összege 31 milliárd forinttal, azaz 6,6 százalékkal emelkedett. Míg a folyósítások esetében a forintban nyújtott piaci kamatozású és egyéb lakáshitelek képviselik a legnagyobb összeget, addig a törlesztéseken belül a forintban nyújtott személyi hitelek visszafizetése a legjelentősebb.
Késedelembe esünk
Március végén a háztartási hitelek 1,5 százaléka a volt 90 napon túli késedelemben, ami lényegében nem jelent lényegi változást az előző negyedévhez képest. A forinthitelek közül legnagyobb arányban a gépjárműhitelek és a személyi hitelek voltak 90 napon túli fizetési késedelemben:
- előbbi esetében az állományok 3,5 százaléka,
- utóbbi esetében az állományok 4,4 százaléka haladja meg a 90 napos késedelmet.
A gépjárműhitelek tekintetében 0,2 százalékkal csökkent a 90 napon túli fizetési késedelemben lévő állomány, míg a személyi hiteleknél 0,1 százalékpontos növekedés történt az előző negyedévhez képest.
Az átstrukturált hitelek aránya tovább mérséklődött, a negyedév során 3,4-ről 3,2 százalékra csökkent. A 90 napon túli késedelemmel rendelkező állomány aránya 1,4 százalékponttal 12,8 százalékra csökkent.
A babaváró hitelek állománya 2 187 milliárd forint volt március végén, ami 1,5 százalékpontos emelkedést jelent az előző negyedévhez képest. A babaváró hitelek 0,4 százaléka volt 90 napon túli késedelemben, ami lényegében nem jelent változást az előző negyedévhez képest. Az átstrukturált babaváró hitelek aránya 0,8 százalék, ami szintén nem jelent érdemi változást.
Startol a felújítási támogatás
Július elsején indul az új otthonfelújítási támogatás. Az újdonságoknak köszönhetően még a nyáron elindulhat a roham az otthonfelújítások terén. Az otthonfelújítási programra való kölcsönkérelmet az MFB Pont Plusz lakossági hálózat fiókjaiban (MBH, OTP és Gránit bankfiókok) lehet benyújtani.
Az 1990 vége előtt használatbavételi engedélyt kapott családi házak energetikai korszerűsítésére a kormány döntése alapján még kedvezőbb feltételekkel igényelhető vissza nem térítendő támogatás és kamatmentes kölcsön. A társadalmi egyeztetésen beérkezett rekordszámú észrevételen alapuló módosítások szélesebb kör számára teszik elérhetővé a programot, amely így még jobban illeszkedik az otthonuk felújítását tervező családok igényeihez – áll a felhívásban.
A 108 milliárd forintos keretösszegű európai uniós forrásból a becslések szerint mintegy 20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.
A támogatás révén egy 7 millió forintos beruházás valósítható meg, amelyhez 1 millió forintos önrész szükséges. A fennmaradó 6 millió forint részben vissza nem térítendő állami támogatás, részben pedig kedvezményes, kamatmentes hitel. Az igénylő ennél nagyobb beruházást is megvalósíthat, de a további költségeket saját forrásból kell fedeznie.
Ha a beruházás ennél kisebb összegű, az önrésznek legalább az elszámolható költségek 14,3 százalékát kell kitennie, amelybe az adminisztrációs költségek, például az energetikai tanúsítványok ára is beleszámíthatók. Az önrész lakástakarékpénztári megtakarításból is fedezhető.
A támogatás (a hitel és vissza nem térítendő támogatás összesen) maximális összege 6 millió forint, míg minimális összege 2,5 millió forint.
Ennyivel kell csökkenteni az energiafogyasztást
A 30 százalékos energia-megtakarítás elérése érdekében az elszámolható saját forráson felül további, el nem számolható egyéb források is felhasználhatók az ingatlan korszerűsítésére. A 30 százalék már csak amiatt is fontos, mert ha ezt nem teljesíti a támogatott háztartás, abban az esetben az ügylet szabálytalanná válik és a teljes finanszírozási összeget vissza kell fizetni.
Fontos, hogy már az igénylés benyújtása előtt el kell készíttetni a családi ház energetikai tanúsítványát, csak ezzel együtt fogadja be a bank a kérelmet. A beruházás lezárását követően egy újabb tanúsítvánnyal igazolható az elért energiamegtakarítás mértéke.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!