Hogy áll a nyomozás az Agrárminisztérium egykori helyettes államtitkárának ügyében? - címmel nyújtott be írásbeli képviselői kérdést Csárdi Antal LMP-s politikus Polt Péter legfőbb ügyésznek. Nagy János volt földügyi helyettes-államtitkár bűnügyi felügyelet alatt áll, decemberben nyomkövetőt kapott.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást az agrártárca volt helyettes államtitkára és társai ellen - írja a legfőbb ügyész válaszában.
Az ügyben négy személyt hallgattak ki gyanúsítottként. A nyomozás során okirati bizonyítékokat szerzett be az ügyészség, adathordozókat foglalt le, kutatásokat és motozásojat hajtott végre, továbbá tanúkat és gyanúsítottakat hallgatott ki. Vádemelés még nem történt.
Az Agrárminisztérium december elején közölte, hogy vesztegetés miatt nyomoznak a tárcánál; az ügy érintettje Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár, akinek a felmentését kezdeményezte a miniszter.
A megalapozott gyanú lényege szerint az egyik gyanúsított egy vegyes gazdálkodási tevékenységet végző, állattenyésztéssel is foglalkozó vállalkozó, aki tervezett új cégében jogtalan előnyként tulajdonrészt ajánlott a magas rangú minisztériumi tisztségviselőként dolgozó másik férfinak, hogy hivatali helyzetével visszaélve segítséget nyújtson a beruházáshoz szükséges pályázat elnyeréséhez és földterületek megszerzéséhez - írta Fővárosi Törvényszék decemberi közleményében az MTI-nek.
A vezető beosztású gyanúsított az ajánlatot elfogadta, és az ígért tulajdonrészt az újonnan alapított mezőgazdasági vállalkozásban megszerezte. A vállalkozó cselekménye hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés, míg a másik gyanúsítotté vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának megállapítására lehet alkalmas - közölte a törvényszék.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni