A kormány döntése Hódmezővásárhely és az Erste Bank között létrejött megállapodás végrehajtását jelenti, amelyet a város közgyűlése jóváhagyott - közölte az önkormányzat sajtóreferense az MTI-vel. Göbl Vilmos hozzátette, hogy a részletekről, mivel azok banktitoknak minősülnek nem adhat tájékoztatást.

A kormány engedélyezte Hódmezővásárhely önkormányzatának, hogy 78,99 millió euró értékben kötvényt bocsásson ki adósságainak megújítására. A mai értéken számolva 23 milliárd forintos kötvényügylet az egyetlen, amit devizában engedett a kormány (a rendeletben közzétett ügyletek listáján), ráadásul az eddig bírált kötvénykibocsátásra kerül sor. Hódmezővásárhely az ország egyik legeladósodottabb önkormányzata, az egy főre jutó adósságot tekintve. A várost az elmúlt hetekig Lázár János, a Fidesz korábbi frakcióvezetője irányította, aki most már a Miniszterelnökséget vezeti államtitkári beosztásban - ezért összeférhetetlenség miatt a polgármesteri címről le kell mondania.

Hódmezővásárhely 2006-ban bocsátott ki 69,4 millió svájci frank névértékű kötvényt. Az ügylet 2011 decemberében került az érdeklődés középpontjába, amikor Lázár János, a város polgármestere az árfolyamveszteség megosztását kérte az Erste Banktól. A bank ezt elutasította, végül áprilisban megállapodás született a felek között. Akkori közös közleményében Lázár János polgármester és Jelasity Radován elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: az önkormányzat célja a kötvények visszafizetése, a banké pedig az, hogy a város fizetőképessége hosszú távon is biztonságos legyen, illetve az önkormányzat a hiteleket visszafizesse.