A Magyar Úszó Szövetség legutóbbi elnökségi ülésén született meg a döntés, amelynek értelmében határozat készült: ezentúl nem folyósítják Hosszú Katinka férje, Gelencsér Máté havi 690 000 forintos fizetését. A háromszoros olimpiai bajnok úszónő párja 2021 márciusától részesült a Kiemelt Edzői Programban (KEP) szereplő szakembereknek járó juttatásban – írja a Sportal.
A lap megjegyzi, hogy Hosszú Katinka jelenleg nem a versenyzésnek él, ugyanis augusztus 6-án adott életet kislányának, Kamíliának, a visszavonulását azonban hivatalosan azóta sem jelentette be.
Gelencsér Máté a KEP-be Hosszú Katinka tokiói ötödik helye alapján került be, ugyanakkor az úszónőnek 2023-ban nem volt eredménye. A háromszoros olimpiai bajnok 2022 nyarán, a római Európa-bajnokságon versenyzett utoljára, a kvalifikációs időszak a jövő évi párizsi olimpiára pedig 2023. március 1-től 2024 júniusának végéig tart. Hosszú Katinka a tavaszi országos bajnokságon még bekerülhet a magyar olimpiai csapatba.
A szabályok szerint az edzőnek, akinek nincs válogatott kerettag versenyzője, nem jár az említett KEP-juttatás.
A portálnak küldött közleményben Hosszú Katinka csapata azt írta:
„egyébként szülés után hat héttel Katinka újrakezdte az edzést (…) Ha igazak a hírek, akkor egyrészt jogszerűtlen a MÚSZ kezdeményezése, mivel Gelencsér Máté KEP-juttatása egy Eb-aranyérmen, vb-4. helyezésen és egy olimpiai 5. helyezésen alapszik. Megdöbbentő, hogy a MÚSZ nem tartja tiszteletben a családalapítást és a gyermekvállalást. Erkölcstelen lépés lenne Katinkától és edzőjétől megvonni az előírt teljesítményen alapuló és jogilag kijárt támogatást csak azért, mert gyermeket vállalt.”
Milák Kristóf gazdasági szakembernek tanul
A hosszú kihagyása után most visszatérő olimpiai bajnok az úszás utáni vagy épp melletti jövőjére is gondol. Ezért kezdte meg ismét tanulmányait a felsőoktatásban Milák Kristóf. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!