A szövetség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az idei díjtámogatásban mindazok a gazdálkodók részesülhetnek, akik május 31-ig az egységes támogatási kérelem kitöltése alkalmával külön jelzik, hogy a támogatott növénybiztosítást igénybe kívánják venni, ez a nyilatkozat utólag azonban nem pótolható. A kérelmet a legcélszerűbb május 15-ig beadni, ezt követően ugyanis a támogatási összeget munkanaponként egy-egy százalékkal csökkentett mértékben fogadják csak el.
Évről évre dinamikusan nő a támogatott mezőgazdasági biztosítások állománya: míg az induló évben, 2012-ben másfél milliárd forint alatt maradt a teljes díjállomány, idén ez az érték várhatóan meghaladja a 8 milliárd forintot. (Kiderült, mennyi pénz folyt el lovardaépítésekre.)
Kapcsolódó
Az agrárbiztosítási rendszerben a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának meghatározott százalékát kapják vissza utólagos díjtámogatásként. A FBAMSZ becslése szerint idén az "A" típusba tartozó, szántóföldi növényekre, borszőlőre és almára kötött csomagbiztosítások esetében a díj 55-60 százalékát fizetik majd vissza. A "B" típusba tartozó jégeső- fagy-, vihar- és tűzkárbiztosítások esetében 40, míg a többi ("C" típusú) támogatott biztosítások esetében szintén 40 százalék körüli lehet a visszatérítés.
A közlemény szerint Póczik András, a FBAMSZ elnökségi tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenképpen célszerű a művelésben lévő termőterület termelési értékének legalább 50 százalékára üzleti biztosítást kötni, ellenkező esetben a másik mezőgazdasági kárenyhítési pillérből, a kárenyhítési alapból a gazdálkodó csupán a megítélt juttatás felét kaphatja meg.
A támogatott agrárbiztosítások rendszerének hatékonyságát tovább növelhetné, ha kedvezőbb ütemezésű lenne a folyósítás. A visszatérítés ugyanis csak mintegy fél évvel a díjfizetést követően jelenik meg a termelők számláján, akiknek így akár több tízmillió forintot kell előfinanszírozniuk, egyúttal kedvező lenne, ha az állatbiztosításokat is bevonnának a rendszerbe, napjainkban a támogatás kizárólag a növénybiztosítási konstrukciókra vehető igénybe - írták.
Az országban négy biztosító - az Allianz, a Generali, a Groupama, illetve az osztrák Hagelversicherung fióktelepeként működő Agrár Biztosító - mezőgazdasági biztosítási termékei közül választhatnak a gazdálkodók.
Legolvasottabb
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet