Az európai összehasonlításban majdnem, de nem minden mutatónk rosszabb az EU átlagnál, mutatott rá egy civilekkel folytatott konzultáción a miniszteri biztos, és a látszólag "hasonló" számok mögött is rendkívül eltérő folyamatok lehetnek, amit legfeljebb az idősorokból lehet látni, de mindenesetre mindenki bánjon óvatosan a "minden országra jó" megoldásokkal, mert amely szám az egyik országban a fejlődés, a másikban a visszaesés jele lehet.

Bár a munkaképes korú (15-64 éves) korú magyar nők foglalkoztatottsága elmarad az EU átlagtól (előbbi 50,6 százalék, az EU-átlag pedig 58,5 százalék) a teljes munkaidőben foglalkoztatott 15-64 éves nők aránya magasabb, mint az EU-átlag, 46,1 százalék, míg az EU27 csak 40 százalékkal büszkélkedhet. A kedvező mutató mögött a részben szocializmusból örökölt "általános és teljes munkaidős foglalkoztatottság" is áll, hiszen 1990 előtt férfiak és nők csak akkor nem dolgoztak, ha tanultak, nyugdíjba mentek, 3 éven alulit neveltek, esetleg betegek voltak, katonáskodtak, börtönben voltak. Bár a mutatók rohamosan romlottak 1990 után (a kiinduló érték 70 százalék felett volt), a teljes munkaidőben foglalkoztatott nők aránya a volt szocialista országokban, köztük Magyarországon is ma is jóval magasabb, mint azokban a fejlett EU-államokban, ahol a nők túlnyomórészt nem vagy csak részmunkaidőben dolgoztak.

Szalai Piroska szerint ezért érdemes óvatosan bánni a külföldi adatokkal és módszerekkel. Léteznek EU-államok, ahol sok a részmunkaidős, és sokan nem kifejezetten saját döntésük alapján dolgoznak ennyit, szerinte itthon a részmunkaidős állások növelése olyanoknak teremthet lehetőséget, akik ma a munkanélküliek vagy a gazdaságilag inaktívak táborát gyarapítják. Abban azonban a civilek jó része és a miniszteri biztos is egyetértett, hogy a részmunkaidő egy adott élethelyzetre lehet ideális válasz, nem egy teljes életpályára.

Míg a huszonéves, harmincas nők foglalkoztatása a hosszú gyes miatt alacsony (ők az inaktívok táborába sorolódnak), a férfiak esetében az életkor növekedésével állunk egyre rosszabbul az uniós számokhoz viszonyítva, a negyvenen túli férfiak közül sokkal kevesebben dolgoznak Magyarországon, mint az Unióban, tehát a magyar munkaerőpiaci problémák egy részének kevés köze van a nők speciális élethelyzeteihez. A magyar gazdaság például alig képes a képzetleneket foglalkoztatni: míg az unióban az aluliskolázott férfiak foglalkoztatása jóval magasabb, mint az aluliskolázott nőké, Magyarországon mindkét mutató egyformán rossz - illetve ennek a rétegnek az esetében feltételezhetjük, hogy akit az unióban legálisan foglalkoztatnak, az itthon esetleg csak a feketegazdaságban talál megélhetést.

Inkább a férfiak "profitáltak" a közmunkából is - a közmunkások számának növekedésével főleg a férfi munkanélküliség csökkent. A munkáltatók oldaláról a szervezetfejlesztés (sok esetben a létező lehetőségekkel sem élnek), munkavállalói oldalon pedig a jogok, lehetőségek jobb ismerete (és ennek "intézményes" segítése) lehetne a konkrét támogatásokon, kedvezményeken, esetleg gyermekintézmény-fejlesztéseken túl olyan lehetőség, ami különösebben nagy összegek ráfordítása nélkül is növelhetné a foglalkoztatást és a foglalkoztathatóságot.

Szalai Piroska minden, konzultációra felkért partnert arra kért: ne a sablonokon belül gondolkodjanak, osszanak meg bármilyen releváns kutatási eredményt, vagy az országban (esetleg máshol) található, alkalmazható jó gyakorlatot. A jogszabályokban rejlő esetleges ellentmondásokra, negatív hatású intézkedésre is fel lehet hívni a figyelmet, de várják az egyéb területre vonatkozó elképzeléseket vagy kritikát is, mivel önmagában a szabályozás kevés lehet pozitív változás elérésére.