Az Európába irányuló orosz gázexport túlnyomó részét cégek vásárolják meg, a GdF Suez, az E.On és az olasz ENI tartozik a legnagyobb vásárlók közé, lefedve az orosz export jelentős hányadát − mondta a Napi Gazdaságnak Varró László, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) igazgatója. Ezek mind tőzsdén jegyzett cégek, tulajdonosi szerkezetükben az állami jelenlét változó, az E.Onban például a német kormánynak nincs üzletrésze, a GdF-ben a francia kormánynak van, közös ismérvük azonban, hogy piaci körülmények között működnek. Vannak hatékonyan és jól működő, teljesen állami kézben lévő vállalatok is, mint például a norvég Statoil vagy a holland Gasunie, ahol egy igazgatósági tagnak historikusan 86 százalék az esélye a pozícióban maradásra egy esetleges kormányváltáskor, a kormány energiapolitikai céljait pedig a jogszabály módosításaival éri el.

Összességében jól és rosszul működő állami vállalatokra is akad példa, ezek − csupán a tulajdonosi szerkezet miatt − nem működnek rosszabbul, mint a magántulajdonúak − tette hozzá Varró. Az állami érdekeltségbe tartozó energiacégek megfelelő működéséhez ugyanakkor szigorú feladatmegosztásra van szükség a vállalat értékmaximalizáló, piaci, üzleti alapú tevékenysége, illetve a kormányok energiapolitikai céljait elősegítő szabályozási eszközök alkalmazása között.

Az E.On magántulajdonú vállalatként stratégiai kérdésekben rendszeresen kommunikál a német kormánnyal, illetve gyakorlatilag bármely európai kormányfő oroszországi találkozóján szóba kerül a földgáz, hiszen Európa legnagyobb szállítója Oroszország, míg az oroszok legfontosabb piaca a kontinens. Az utóbbi állapot − az importot, illetve az exportpiacokat érintő diverzifikációs törekvések ellenére − még évtizedekig nem változik, ami Varró szerint értelemszerűen stratégiai kapcsolatrendszert alapoz meg, így teljesen normális, hogy kormányközi szinten is téma a gázbeszerzések kérdése.

Érdemes lehet rövidebb időre szerződni

Az összes vállalat a hosszú távú szerződések restrukturálására törekszik, ennek érdekében állandó tárgyalásokat folytatnak az orosz féllel, az ármeghatározást minél közelebb hoznák a hatékonyabban működő és likvidebb európai gázpiachoz. Szerződésmódosításokra az elmúlt években is volt példa, sajtóhírek szerint jó néhány importőr elérte, hogy a piaci ár valamilyen mértékben szerepet kapjon a díjtételek meghatározásában. Varró szerint a magyar szerződésre is jellemző olajindexálás idejétmúlt modell, a gázpiac egyre jobb alternatívát jelent ezzel szemben, és az sem várható, hogy a közeljövőben olyan ármozgások alakulnak ki, amelyek jelentős hátrányt jelenthetnek a hosszú távú megállapodásokkal szemben.

A gázpiacot meghatározó fundamentumok mára jelentősen eltérnek az olajpiacétól, a két területnek már gyakorlatilag nincs köze egymáshoz. A gáz a fűtés és az áramtermelés alapja Európában, míg az olajra a közlekedési felhasználás a jellemző, a két energiahordozó közötti kapcsolat minimális. Az olaj globális piacán a keresletet Ázsia határozza meg, a gáz lokális, európai piacán pedig az eurózónabeli válság miatt a keresleti fundamentumok az olajpiacihoz képest kevésbé optimista irányba mutatnak.

Az E.Onnak megtiltani nem lehet

A magyar hosszú távú gázszerződés 2005-ben került az E.Onhoz, amikor a német cég többségi részesedést vásárolt a Mol gázüzletágában, a tranzakció két magánvállalat közötti ügylet volt, ami a magyar és az uniós versenyhivatal engedélyével valósulhatott meg. Az európai gázpiac liberalizációja révén ugyanakkor "senki sem tilthatja meg" az E.Onnak, hogy bármikor gázt hozzon Magyarországra (akár a most meglévő gázüzletág eladása után is). Bár a magyar szerződés az E.On Földgáz Trade kezelésében van, a Magyar Energia Hivatalnak jogi felhatalmazása van arra, hogy bármely engedélyes cég irataiba betekintsen. Elméletileg lehetséges ugyan, hogy egy cég nem működik együtt a szabályozó hatósággal, a tapasztalatok szerint azonban ilyen esetekben az állam javára döntenek a bíróságok − vagyis az államnak van lehetősége a dokumentum megismerésére.

A gáztározás egy része szintén állami árszabályozás hatálya alá tartozik, az E.On tározói jól működnek, kapacitásuk nagy, de az energetikai jog érvényes rájuk, azaz a tulajdonos nem tilthatja meg, hogy más piaci szereplők − megfelelő díj ellenében − használják a kapacitásokat. Az energetikai infrastruktúra tulajdonlására Európában több modell is létezik, Angliában a tőzsdei magántulajdon a domináns, Franciaországban erős az állami jelenlét, Németországban a szövetségi kormány nem, de az önkormányzatok rendelkeznek tulajdonrésszel, ezért általános érvényű "jó" megoldás e téren sem adható.

Egységesedik a gázpiac

Varró úgy látja, a gázimport a magyar gázárszabályozás miatt nem a legjövedelmezőbb üzletág, de a hosszú távú szerződések alanyainak megváltoztatását technikailag meg lehet oldani, hiszen azok megkötése óta voltak már változások, a GdF például összeolvadt a Suezzel, a német szerződést pedig még a Ruhrgaz kötötte, mielőtt az E.On megvásárolta volna.

Európában egy integrált, egységesen működő gázpiac felé kell elmozdulni, ilyen irányú törekvések már most is zajlanak, jelenleg jóval "versenyzőbb" és integráltabb e szektor a kontinensen, mint azt akár évekkel korábban is várni lehetett volna − fogalmazott az IEA igazgatója. A fogyasztói érdekeket szolgáló, hatékonyan működő, európai szinten versenyző gázpiachoz azonban több út is vezethet.