Ez az ellátórendszer az adott szakmai sztenderdeknek megfelelően a jelenlegi forrásokból nem működtethető, így valamihez hozzá kell nyúlni a rendszerben, ellenkező esetben spontán szétesik az egészségügyi struktúrája, amihez képest a tervezett visszalépés is jobb - mondta Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke, volt egészségügyi miniszter a Napi Gazdaság mai egészségügyi konferenciáján. A WHO 2006-os jelentését idézve aláhúzta: az egészségügy állapota meghatározó szerepet játszik a gazdasági növekedésben és a társadalmi békében is. Elismerte, hogy a hr-bomba robbanását, ami 2011 végén fenyegetett - és Szlovákiában be is következett -, több intézkedéssel sikerült elkerülni, de a problémák újratermelődését nem akadályozták meg. Vagy pénzt kell tenni a rendszerbe, vagy jelentős visszalépést kell tenni, például a szolgáltatáscsomagok terén.
Az egységes, szolidaritási alapú egészségügy fenntartása a társadalom alapérdeke, de a kiegészítő biztosítás révén meg kell teremteni a lehetőséget a magánfinanszírozás bevonására is. Ez egyrészt
Kapcsolódó
- a szolgáltatáscsomag feletti ellátások megfizettetésének lehetőségét,
- a területen kívüli ellátás megfizettetésének lehetőségét, továbbá
- a várólistán kívüli ellátás igénybevételének lehetőségét jelenti Rácz Jenő szavai szerint.
Utóbbi kapcsán megjegyezte, a fizető páciens nem előre lép a várólistán, hanem kilép ebből a rendszerből, a mögötte lévő viszont eggyel előre léphet, azaz a nem fizetőknek is ez a konstrukció az érdeke. A szakember úgy véli, ha a várólista-kikerülési díjakat úgy kell meghatározni, hogy az a közfinanszírozás részét tudja képezni. Ugyanígy, a szolgáltatáscsomagon felüli ellátások ellenértékét elsősorban a közfinanszírozott ellátó intézményekhez kell becsatornázni, nem pedig a közpénzeket a magánszolgáltatókhoz helyezni. Kérdésre válaszolva elmondta: a kórházi napidíj nem vált be, mint kiegészítő forrás.
Ami paraszolvencia kérdését illeti, Rácz Jenő szerint az egyszerűen a keresleti oldal elvárásaihoz képest rosszabb ellátás következménye. Éppen ezért ezt nem a munka törvénykönyvében kellene szabályozni, hanem a kereslet csökkentésével - népegészségügyi programok révén -, a kínálat javításával, illetve a páciensek fix költségeinek emelésével, ami a magánfinanszírozás említett bevonását jelenti. A Kórházszövetség elnöke három típusú paraszolvenciát különböztetett meg:
- Előre kikövetelt hálapénz bűncselekmény, amit üldözni kell.
- Engedélyezett intézményi szakorvosi magánpraxis - ezt olyan jogilag szabályozott körülmények közé célszerű terelni, ahol egyértelmű, hogy ki, mit, miért fizet, mit várhat el ezért. A fizetés számla ellenében történik, a pénz vissza tud csatornázódni a közfinanszírozott rendszerbe, illetve számonkérhetővé válhat a szolgáltatás minősége is.
- "Valódi", utólag adott hálapénz.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg