A négyigenes népszavazás estéjén (1989. november 26-án) tudósítók tucatjai tipródtak a Parlament folyosóján. A referendum tétje többek közt az volt, hogy megválasszák-e köztársasági elnöknek Pozsgay Imrét, vagy csak az 1990 tavaszán megtartandó országgyűlési választások után lehessen elnököt választani.

A több tucat médiamunkás közül a napilaposokat a rémesen közelgő lapzárta, engem pedig az esti hírek közelsége nyomasztottak. Valamit adnunk kell a szavazásról, ám hírek egyáltalán nem szivárogtak ki az Országos Választási Bizottság (OVB) üléséről. A Gobelin teremben ülésező bizottság ajtaja váratlanul egyszer csak feltárult és egy piknikus alkatú férfi szaladt ki a mellékhelyiség felé. Visszafelé elálltuk a sietős léptekkel közelgő tag útját, aki az újságírók gyűrűjében zsebkendőjével törölgette homlokát, majd kedvesen megkérdezte:

- Mit akartok tudni? - Hogy mit? Bármilyen részeredményt! - válaszoltuk kórusban. A feltartóztatott pillanatnyi habozás nélkül sorolta az akkor már elérhető adatokat. A magnóm forgott, a tollak sercegtek, és aki akkor oda érkezett, az már jóval a végeredmény előtt megtudhatta: az akkor államminiszter Pozsgayból biztos nem lesz köztársasági elnök.- viszont az akkori állampárt elhagyja a munkahelyeket, feloszlatják a munkásőrséget és az akkori kormánypárt MSZMP-nek el kell számolnia a "rábízott" vagyonnal. Ez volt ugyanis a négyigenes népszavazás tétje.

Bár a fehér nyakkendőt viselő forrásunk pontosan tudta, hogy az OVB tagjaként egy szót sem szólhatott volna elégedetten, mosolyogva konstatálta az iránta (?) megnyilvánuló érdeklődést, majd mindenkinek egy ezüst színben pompázó névjegyet nyújtott át. Rajta a felirat: dr. Torgyán József ügyvéd. Mondatai a BBC Világszolgálata magyar adásának archívumában, az Országos Széchenyi Könyvtárban ma is meghallgathatók.

Amint az a beszéd is, amelyet két évvel később a Testnevelési Főiskola azóta leégett nagytermében mondott. Ott tartotta ugyanis nagyválasztmányát (éves küldöttgyűlését) a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKgP). A párt akkor még az első demokratikusan megválasztott kormány, Antall József kormányának koalíciós partnere volt, de Torgyán személyét keményen támadták. Azt híresztelték, hogy a kisgazda politikus részese volt az 1956-os forradalmat követő megtorlásnak. Torgyán, aki 1955-ben végzett a jogi karon - és a forradalom alatt az újpesti forradalmi bizottság tagja volt - állítólag a Tutsek-féle vérbírói szervezetben bírói jegyzőként munkálkodott. Támadói a kisgazda nagyválasztmányon akartak végleg leszámolni vele és ezzel együtt lehetetlenné akarták tenni elnökké választását.

A nagyteremben több száz küldött és tengernyi újságíró várta az eseményt, amely feszült hangulatban kezdődött. A felszólaló küldöttek Torgyánt "ekézték" és a Tutsek-ügyről szónokoltak. Ingerült bekiabálások, hurrogások és fütty kísérték a hozzászólásokat, majd Torgyán lépett a pódiumra. Ekkor elszabadult a pokol.

Kérem szépen én - így kezdte beszédét, de folytatni a kiabálások miatt nem tudta. Még párszor belevágott, de nem tudta túlkiabálni a felhevült tömeget. Ekkor gyors fordulattal lehalkította hangját és kommunistázni kezdett. Egy mondatott ismételt meg sok formában, mindegyiknek a lényege az volt, hogy a kommunisták tönkretették az országot.

A hangzavar lassan csillapult, előbb csak helyenként, majd egyre többen helyeselték Torgyán doktor mondatait. Néhány perc telt csak el és a tömeg már éltette, majd a gyűlés végén majdhogynem a vállukon vitték ki a teremből az elnöknek megválasztott politikust.

Torgyán doktor ezt követően még egy évtizedig, azaz az első Fidesz-kormány végéig a média kedvelt "célpontja" volt. Annak ellenére, hogy vele interjút készíteni egyet jelentett a reménytelenséggel. A kérdésekre  ugyanis nem válaszolt, s ha szóhoz jutott szinte levegővétel nélkül ontotta magából a körmondatokat.

A riportert kedvesen, de egyértelműen a gyengeelméjűek közé sorolta, majd  később a tévéstúdióból kifelé tartva barátságosan megölelte - a hölgyektől pedig kézcsókkel búcsúzott.

Minden sajtómunkást a keresztnevét szólított, emlékezett arra, hogy legutóbb miről beszélgettek és arra is, hogy hol. Páratlan humorral tudott olyan abszurditásokat is kimagyarázni, mint amilyen a Dél-Amerikába irányuló magyar meggyexport - vagy az onnan importált meggy - lehetősége.

Nem kérdés, hogy halálával a rendszerváltás egy nagyon színes egyénisége távozott. Politikusi pályájának értékelése immár a történészekre vár.