Október 2-ától azok a fiatalok, akik betöltötték a 18-dik életévüket, ismét pályázhatnak ingyenes európai vonatbérletre. A DiscoverEU pályázatra 2024. október 2., brüsszeli idő szerint déli 12 órától 2024. október 16., brüsszeli idő szerint déli 12 óráig lehet jelentkezni. 

Az Európai Bizottság összesen 35,5 ezer bérletet sorsol ki idén ebből előzetes kvóta alapján 779 bérlet jut a magyar fiataloknak, mondta az Indexnek Ujhelyi István volt, EP-képviselő. Azt azonban hangsúlyozta, hogy várhatóan ez a szám emelkedni fog, mivel Magyarországon rendszeres a túljelentkezés az ingyenes utazási lehetőségek iránt.

A DiscoverEU az Erasmus+ program egyik pályázattípusa, amely lehetőséget kínál arra, hogy a fiatalok felfedezzék Európa ezer arcát, kulturális örökségét és történelmét, és EU-szerte új ismeretségeket, barátságokat kössenek.  

A kiválasztott pályázók utazási igazolványt kapnak, mellyel – elsősorban vasúton – utazhatnak Európában. A szigeteken vagy távoli területeken élőkre egyedi szabályok vonatkoznak az igénybe vehető közlekedési eszközök tekintetében.

Az utazásra kiválasztott jelentkezők  DiscoverEU európai ifjúsági kártyát is kapnak, mely árkedvezményt biztosít számukra kulturális létesítmények meglátogatásához, tanfolyamokon való részvételnél, továbbá a tömegközlekedésben, szálláshelyeken és a vendéglátásban is.


Jelentkezés feltételei:

  • Az pályázhat, aki 2006. január 1. és 2006. december 31. között született.
  • Érvényes személyazonosító igazolványra, útlevélre vagy tartózkodási kártyára lesz szükség.

Akit kiválasztanak, legalább egy és legfeljebb 30 napig utazhat majd 2025. március 1. és 2026. május 31. között. 

A szerencsések utazhatnak egyedül de másokkal együtt is. Legfeljebb négy főt szervezhetnek be útitársként. A csoport minden tagjának teljesítenie kell a fent ismertetett részvételi feltételeket. 

Ha valaki megkapja az utazási igazolványt, akkor a lakóhelye szerinti országban működő  Erasmus+ nemzeti iroda segít az utazási előkészületekben, közölték a portálon.