A legnagyobb problémát okozó inváziós növények mára annyira elterjedté váltak az országban, és sok zárt élőhelyen az egyeduralmat is átvették, hogy az emberek jelentős része azt gondolja róluk, hogy természetes részei a magyar növényvilágnak. Ilyen az akác, az aranyvessző, a bálványfa és társaik. Noha úton-útfélen lehet találkozni velük, az egész kontinensre vonatkozó felmérés még nem készült az elterjedésükről. Ehhez nyújt segítséget az Európai Unió statisztikai hivatalának LUCAS-adatbázisa, amelyhez mintavételi pontok sokaságán három évenként monitorozzák a helyre jellemző tájhasználatot és növényzeti borítást (vagyis, hogy épp művelik-e a területet, milyen a jellemző növényzet) - kezdi cikkét a magyar növényvilágban dúló faji háborúról a Magyar Hang.

A most zajló LUCAS-felmérések Európában több százezer ponton folynak, Magyarországra nagyjából ötezer hely esik, ahol a kutatók háromévente megvizsgálják a növényvilág faji összetételét. A térképes rendszerbe illesztett fotós adatbázis alapján tisztán látszik, hogy rengeteg helyen tűntek fel az utóbbi években inváziós növények, ott is, ahol három évvel ezelőtt még nem voltak jelen.

Az így elkészült országos ökológiai hálózat kialakítása természetvédelmi céllal történt, amely alapján a szakértők felismerték, hogy az egymástól elszigetelt, fragmentált élőhelyfoltok nem képesek biztosítani a megmaradt élővilág túlélését. Az ilyen ökológiai magterületek úgy működnek, mintha szigetek lennének, a bennük élő fajok többé már nem képesek szaporodási közösséget alkotni máshol élő fajtársaikkal, ami a populációk leromlásához vezet, mert nincs lehetőségük genetikai állományuk felfrissítésére. A cél az, hogy az országos ökológiai hálózat rendszerben ökológiai folyosók kapcsolják össze egymással a különálló élőhelyfoltokat, segítve a kipusztulás elleni harcot. A baj az, hogy korridorok sok esetben legalább ilyen hasznosak az invazív fajok elterjesztésében is, amelyek gyakran potyautasként utaznak végig az ökológiai sztrádán.

"Napjainkban robbanásszerű változáson megy át a magyar flóra, amelynek hátterében egyszerre van jelen a klímaváltozás és az emberi tevékenység. Az utóbbi évtizedekben jelentősen visszaszorult a kaszálás és a legeltető állattartás. Pedig a gyepek őshonos növényei igényelték ezt a zavarást" - nyilatkozta a lapnak Szilassi Péter, az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének docense. Példaként említette, hogy a legeltetés pont akkora zavarást okoz az élőhelyen, ami megakadályozza, hogy bármely faj kiszorítsa a többit. Ha ezzel felhagynak (főként gazdasági megfontolásból), akkor az inváziós fajok térhódítása megállíthatatlanná válik.

Az inváziós fajok térnyerése nem pusztán azért veszélyes, mert az őshonos flórát egy másik váltja fel és fajok tűnnek el, hanem el, ha a terjeszkedés sikeres, akkor silány, homogén, ökológiai szempontból értéktelen állomány jön létre. "A terület biodiverzitása csökken, így gyakorlatilag botanikai szemétdombbá válik" - figyelmeztet Szilassi Péter, aki szerint az is probléma, hogy ha egy faj válik dominánssá, és másnak nem hagy élőhelyet, az a teljes táplálkozási hálózatot befolyásolja, és gyökeresen átalakítja a több száz vagy több ezer éve létrejött tájat. Ráadásul az emberek életmódjára közvetlenül is kihatnak, mert sok közöttük allergén növény, de akadnak olyanok is, amelyek az árvízvédelmi töltések között terjedve lassítják az árhullámok levonulását, növelik az árvízveszélyt.