Tavaly decemberben, szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt különösen nagy erőket mozgósított a kormányzati kommunikáció: két különböző eseményen egyaránt az iskolabuszprogramról beszélt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Varga Mihály pénzügyminiszter és a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely. A terv az volt, hogy amerikai mintára építenék ki a hálózatot, beígértek egy jogszabály-előterjesztést is, de végül ez nem jelent meg.
A II. kerületben egy közvélemény-kutatást is készítettek, de a kormány részéről csak néhány érdemi egyeztetés történt. Az ITM még februárban szervezett egy találkozót a szektor érdekképviseleteinek, ahol főképp az alapelvekről és a kísérleti szakaszról volt szó, rengeteg felmerülő kérdésre azonban nem volt válasz - írja a témával részletesen foglalkozó cikkében a G7, amely szerint utoljára a májusi buszkiállításon tárgyaltak a piaci szereplőkkel a programról. Az iskolabuszok üzemeltetőiként potenciálisan érintett fuvarozó kis- és középvállalkozások sem tudnak emiatt túl sokat. Pedig kérdéseik lennének: mekkora buszok kellenek, azokat kik vásárolják majd meg, lesznek-e külön KRESZ-szabályok az iskolabuszokra, de válaszokat egyelőre nem kaptak.
A kormány még az ITK Holding Zrt. debreceni buszgyártó csarnokának októberi alapkőletételén sem kommunikált a témáról, pedig ez a cégcsoport készítette a járművek prototípusát. A Mercedes-Benz Sprinter alapokra épített iskolabuszok erősített a tetőszerkezetet kapott, speciálisak az ülései, a kameráknak köszönhetően van benne 360 fokos parkolási nézet, közlekedésitábla-felismerő, távolságtartó tempomat, sávtartó és oldalszél asszisztens, valamint holttér- és éberségfigyelő is. A sofőr pedig csak azt követően tudja elindítani a gépjárművet, hogy megfújja a szondát. Azt is láthatja a kijelzőn, hogy melyik ülésben ülnek, és be vannak-e kötve a gyerekek. Sőt, még egy nyomkövető szoftvert is fejlesztették, amin a szülő lekövethette volna, hogy a gyereke felszállt-e a buszokra.
A portál megkereste az illetékes ITM-et az ügyben, de a tárca nem válaszolt a portál kérdéseire.
Legolvasottabb
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban