Az iskolakezdési támogatást 2017-ben a tanévkezdést megelőző 60. naptól lehet adni év végéig. Mivel a szülők örülnek, ha tényleg megkapják ezt a tanévkezdés előtt, így érdemes már akár júliusban foglalkozni ezzel - hívta fel a figyelmet Fata László cafeteria-szakértő.
Munkáltatójától akkor kaphat ilyet a dolgozó, ha ő a családi pótlékra jogosult szülő vagy ezzel a szülővel egy háztartásban élő házastárs. Ez azért is fontos mert a családi pótlék korhatára felett megszűnik a jogosultság. Egy közös gyermek után mindkét szülői igénybe veheti a munkáltatójánál, ha ezek a pontok igazak rá.
Újdonság az idén, hogy egyes meghatározott juttatásként nincs összeghatár a juttatáshoz, így tetszés szerinti mértékben adható. A kizárólag utalvány formájában adható juttatás tankönyvre, taneszközre, ruházatra költhető.
Ha valaki csak átfutja a szja-törvényt, nehezen találja ezeket a 2016-ban részletesen leírt szabályokat - figyelmeztet Fata László. Eszerint a 2016. december 31-én hatályos szabályozás szerinti béren kívüli juttatások - melyek már 2017-ben nem jelennek meg a béren kívüli juttatások közt - idén a 2016. december 31-én hatályos szabályokban meghatározott feltételek szerint, de az egyedi értékhatárok figyelmen kívül hagyásával egyes meghatározott juttatásként nyújthatók.
Előfordulhat, hogy a munkáltató szélesebb körben akarja támogatni az iskolát, óvodát, egyetemet kezdő gyermekeket vagy éppen azokat a szülőket, akik nem lennének jogosultak családi pótlékra.
Ha írásban rögzíti a juttatásban részesülők csoportját, akkor akár ilyen helyzetekre is adhat például rögzített, de rendkívül széles felhasználási körrel rendelkező ajándékutalványokat - szintén egyes meghatározott juttatásként (43,66 százalék adóval).
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!