Az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában azok részesülhettek, akik korábban alkalmazottak hiányában nem tudtak ágazati bértámogatásra pályázni – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Az átmeneti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenység valamelyikét folytató önfoglalkoztatók a garantált bérminimummal megegyező összeget kaphattak.

A 219 ezer forintos egyszeri támogatás főként a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozások számára könnyítette meg a fennmaradást.

A legtöbb kérelem a fővárosból, Pest, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékből érkezett be. A legnagyobb számban a fodrászok, kozmetikusok éltek a lehetőséggel, az igénylők közül több mint 30 ezren szépségápolással foglalkoznak.