A Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának elnöke úgy vélekedett, a jövőben nagy gazdasági növekedés nem várható, az Európai Unió és az egész világ nem áll túl jól, "de Magyarország ezen belül viszonylag jól fog teljesíteni".
A szakember szerint, ha az ország 2-3 százalékos növekedést fenn tud tartani éveken keresztül, az már jó eredmény lesz. Bár a 3 százalék körüli növekedés az emberek számára még szinte nem is érezhető, a számokban már kimutatható. A korábbi évek visszaesése után növekedésnek indult a gazdaság, viszonylag jók a munkanélküliségi számok és a makrogazdasági adatok - mutatott rá.
Jelenleg az export húzza a gazdaságot, valamint a nagyobb vállalatok növekedése - emelte ki Járai Zsigmond -, de arra lenne szükség, hogy a kis- és középvállalkozások húzzák a növekedést, függetlenül attól, hogy milyen ágazatban, a mezőgazdaságban, a turizmusban, az élelmiszeriparban vagy épp a feldolgozóiparban tevékenykednek.
Az elnök szerint ehhez sok mindent kellene tenni, például az uniós forrásokat még inkább a gazdaság felé fordítani. Ez már zajlik - jegyezte meg, hozzátéve: szükség lenne azonban a bürokrácia és a vállalkozók életét nehezítő felesleges szabályok további csökkentésére, a vállalkozások működésének egyszerűbbé tételére. Ebben meglátása szerint sokat lehetne tanulni az unió más országaitól, Spanyolországtól, Olaszországtól, de akár az Egyesült Államoktól is. Ez olyan terület, ahol nekünk magunknak kell lépéseket tenni, és nem kívülről várni a változást - tette hozzá Járai Zsigmond.
Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Kézzelfogható közelségben az űrturizmus, bár egyelőre csak a kiváltságosoknak
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma