Az elhúzódó járványhelyzet nem csak egészségügyi rendszereket terhelte meg súlyosan világszerte, de komoly mentálhigiénés kihívás elé is állította az emberiséget. Ezeknek a problémáknak az azonosítása és kezelése gyakran háttérbe szorul, holott hatásuk jelentős, mert potenciálisan a teljes társadalmat érintik. A fertőzéstől, a szövődményektől, vagy a halálos kimeneteltől való rettegés önmagunkért és szeretteinkért, a járvány csillapítása érdekében hozott intézkedések, valamint a gazdasági következmények okozta szorongás fokozott mentális megterheléssel járt é mély nyomokat hagyott, a járvány csillapodását, a korlátozások feloldását azonban nem követhette fellélegzés a közvetlen közelünkben kirobbant háború miatt. Az áldozatok, a menekülők, sérültek drámái, a szörnyű veszteségek és a jövőtől való félelem mit okozhat, a sorozatban érkező traumák hogyan hatnak a lelki egészségünkre, hogyan tudunk megküzdeni ennyi lelki teherrel? -  kérdeztük Tari Annamária pszichoterapeutát.

Nincs idő átélni, hogy túl vagyunk rajta

Alapvetően az, hogy egyik fenyegető helyzet után érkezik a másik, egy olyan lélektani állapot, melyben nincs idő „fellélegezni”, vagyis felszabadultan átélni, hogy túl vagyunk rajta. Ez azt is jelenti, hogy a szorongások köre bővülhet, a depresszív érzések is felerősödhetnek, különösen akkor, ha valaki személyes fenyegetettséget érez. Mindkét helyzet, a járvány és a háború, olyan szituáció, ami feltétlenül kivált érzelmi választ.  Karakterfüggő, hogy érzelem, vagy problémafókuszú a tudattalan megküzdő stratégia ebben a helyzetben. A legjobb nyilván a kevert változat, amikor valakit ugyan elér a szorongás, de ezt át tudja fordítani cselekvésbe is. Látjuk most is, hogy a segítségnyújtás, az azonnali altruisztikus magatartás sokaknál az első válasz a történtekre - magyarázza a szakember.

A megküzdő stratégiáink formálódásában korai érzelmi élmények és tapasztalatok játszanak szerepet, de a jó hír az, hogy befolyásolható az érzelmi állapotunk, mert például a segítő, empátia alapú altruizmus sokat enyhít a szorongásokon, mert átélhetjük az aktív bevonódás élményét. Vagyis nem sodródunk teljesen az eseményekkel, melyekre egyébként nincs befolyásunk, hanem saját eszközeinkkel valamennyi kontrollt gyakorolhatunk - teszi hozzá Tari Annamária.

Ugyanakkor ha valaki azt tapasztalja magán, hogy szinte egész napját a szorongásos érzelmek vagy gondolatok, töltik ki annyira, hogy emiatt az életvezetése megnehezül, vagy a „mi jöhet még?” borús perspektívát felrajzoló érzelmi állapot az uralkodó, akkor érdemes segítséget kérni, szakembert megkeresni.

Pozitív emlékek növelik az énerőt

Az énerő és a kitartás mértéke nagyban függ attól, hogy mennyire vagyunk rugalmasak. A reziliencia (ellenállóképesség) fejleszthető, de a kifáradása leadja az érzelmi jelzéseket. A stressz tűrése mindenkinél eltérő lehet, mert függ a személyiség érzelmi kapacitásaitól, az önértékeléstől, az önbizalomtól, és az énerőtől - fejtegeti a pszichoterapeuta.

Mi az az énerő?

Az énerő nem egyenlő az erős ember fogalmával. Ez olyan pszichológiai fogalom, mely az egónak (pszichológiai énnek) egy fontos képességét jelöli. Ennek segítségével uralja, és optimális egyensúlyban tartja a külső elvárások és belső késztetések közötti feszültséget, tehát nem engedi az azonnali kielégülés irányába haladni a személyt, és féken tartja a szorongásokat. További lényeges jellemzője, hogy képessé tesz a “tartalmazás”-ra, mely azt jelenti, hogy az illető kibírja a feszültségek megélését anélkül, hogy azonnali szorongáscsökkentést igényelne - magyarázza Tari Annamária.

A szakember Seligman professzor tanult optimizmus tézisét idézi, mely szerint nehéz helyzetben a pozitív emlékek (a realitásban és nem idealisztikus értelemben) nagyon hasznosak, mert növelik az énerőt, a kitartást és a helyzet megoldásához szükséges motivációt.

Kritikus helyzetben nyilván még inkább szükség van ezen tulajdonságokra, ám ugyanilyen fontos, hogy valaki képes legyen kimondani/bevallani önmagának: kifáradtam. Ez az őszinteség nem a gyengeség jele, épp ellenkezőleg, olyan dologról tesz tanúbizonyságot, mely az egyik legfontosabb: az önreflexióról - hangsúlyozza Tari Annamária.

Mint kifejti,

ahhoz, hogy kezelni tudjuk érzelmi állapotainkat, fel kell ezeket ismerni. A stressz nyomán előálló coping (megküzdő) mechanizmusok nagyon sokáig segítenek eltüntetni a szorongást, mert: nem érünk rá lelkizni, folyik a munka és nincs megállás. Ám a helyzet valójában úgy fest: „nem érek rá megélezni a fejszét, mert vágni kell a fát!”

- fogalmaz.

Arra a kérdésre, hogy hogyan tudunk segíteni saját magunkon, ha érezzük, hogy túl nagy nyomást gyakorolnak ránk az események, nem tudjuk kivonni magunkat a hatásuk alól Tari Annamária az autogén tréninget, a sportot, a zenehallgatást említi, és a kritika vagy értékelés nélküli, megértő baráti, családi elfogadó érzelmű beszélgetéseket. Hasznosnak tartja az akár 5 perces progresszív relaxációs módszereket is.

Nem mindegy, honnan és mennyit tájékozódunk

A pszichoterapeuta szerint fontos az is, hogy mértékkel olvassuk a híreket, bármennyire is azt érezzük, hogy félóránként vagy tízpercenként tudnunk kell, mi történik. Érdemes kerülni a közösségi média önjelölt szakértőinek elemzését, mert a szorongásokat inkább növeli, semmint csitítaná  - hangsúlyozza.

Krízisszituációkban az emberek fokozottan igénylik az információkat, azok hiánya teret ad a felfokozott, téves híreszteléseknek, amelyek újabb krízisszituációkat teremtenek. Ez a média olyan tájékoztatásait jelenti, melyek inkább ijesztőek, mint objektívek, tehát csak arra jók, hogy korbácsolják az érzelmeket, de nem segítenek. A szubjektív élményekből táplálkozó, egyoldalú, olykor torz részmegfigyelések valós hírekként történő továbbítása, csak növelik a szorongásokat és további kritikus helyzetértékeléshez vezethetnek. Nem mindegy, hogy hiteles információt hall valaki vagy olyan informális kommunikációban részesül, mint a pletyka, a rémhírek - fejtegeti a szakember.

Arra a sokakban felmerülő dilemmára, hogy szabad-e jól érezni magunkat, felszabadultnak lenni amikor máshol tömegeknek az életükért kell menekülni,  úgy véli, ez természetes reakció és minden jóérzésű embernek megfordul a fejében.  Arra azonban ügyelni kell, hogy megtartsunk egy olyan egészséges középutat, ahol a magunk életét is élni tudjuk - mondja Tari Annamária. Egy ember életének saját boldog vagy jó pillanatai mindig fontosak, főleg most, amikor ebből erőt is lehet meríteni. Nem etikátlan tehát, hogy ha valaki azt érzi, megpróbálja élni az életét, igyekszik megtartani mindazt ami számára jót jelent. Ha emellett altruizmusából is erőt meríthet ehhez, akkor tudja jó egyensúlyban tartani önmagát.

Nyilván a mostani jó élmények mindenképp beárnyékolódnak a valósággal, nem tudjuk kizárni azt, tehát valójában ott lesznek minden átélt pillanatunkban - teszi hozzá a szakember.

Ne hagyjuk elhatalmasodni a félelmeket

A különböző pánikreakciókat - útlevélkiváltási láz, felvásárlások, menekülőutak tervezése -  a pszichoterapeuta természetes jelenségnek tartja,  hiszen érzelmileg reagál mindenki, gondolhatja, hogy a befolyásolhatatlannak látszó külső körülmények nem biztatnak semmi jóval, ezért a tehetetlen állapot mindenkinél szorongást generál.

Szerinte az ilyen helyzetekben fokozottan érvényes az a szabály, hogy ne hagyjuk magunkat a szorongások vezérelte időkényszerbe tekerni, melyet nem az objektív tények, hanem saját érzelmek diktálnak. Valóban szükség lehet arra, hogy nyugodtan és higgadtan gondolkodjunk, akkor is, ha fejvesztve menekülnénk legszívesebben. Bár nem könnyű – de jobb lenne higgadt pozícióban maradni, amennyire csak lehet. Ez azt is jelenti, hogy mások viselkedési mintázatát nem kell egy az egyben elfogadva magunkévá tenni. Igyekezni kell, hogy megőrizzük a realitás kontrollját és ne hagyjuk elhatalmasodni a félelmeket. A kapkodás helyett a józan ész szavára kellene hallgatni, ebben segít sokat, ha azokkal beszélgetünk, akik nyugodtak, higgadtak és nem sodródnak érzelmileg - tanácsolja Tari Annamária.