Négy év után novemberben derült ki, hogy Jellinek Dániel csoportja, az Indotek tényleg beszáll a magyar Auchanba, a milliárdos célja, hogy a tulajdonosváltáson átesett cég a harmadik legnagyobb szereplő legyen a szektorban. Állítása szerint öt év múlva is nála lesz a felvásárolt cég – derül ki a Telex szerdán megjelent interjújából.
Jellinek Dániel leszögezte,
nem tervezi eladni az Auchant kormányközeli köröknek, ahogy nem tervez tulajdonostársat sem bevonni.
Az üzletember ellen nem mellesleg nemrég vádiratot nyújtott be a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség a Fővárosi Törvényszékre, miután Jellinek Dániel magára vállalta az apjára és az apja kollégájára rótt vádakat egy kiterjedt áfacsalási ügyben. Az ügyészség indítványa alapján Jellineknek 250 millió forintos pénzbírságot kell majd fizetnie. Egy könyvelési hibát említett, és egy évvel azelőtt, hogy a NAV megkereste őket, már megtörtént az önrevízió és az adóhiány megfizetése.
Jellinek Déniel elárulta, szerinte a Gellért Szálló eladásának „prózai magyarázata” volt, azért szállt ki, mert jó áron vásárolt, és úgy véli, Tiborcz István, Orbán Viktor veje a saját koncepciója alapján sikeresebb üzletet tudott belőle csinálni.
Kapcsolódó
Nem azért vásárolok valamit, hogy azt eladjam Tiborcznak, hanem azért, hogy azon pénzt keressek
– szögezte le a milliárdos, hozzáfűzve, a partnereit üzleti alapon választja meg.
A nagyvállalkozó elmondása szerint a miniszterelnök vejével ma már ritkán egyeztet, de a személyes viszonyuk továbbra is jó. Igaz, tízmilliárdos bizniszeket ütöttek nyélbe korábban.
Az Auchan-felvásárlás kapcsán még arról beszélt,
a cégben 47 százalékot vettek és az összes irányítási jog is átkerült a csoportjához december 1-jével.
„Négy igazgatósági tagból hármat mi jelölünk, és a felügyelőbizottságban is többségben leszünk. De a francia Auchan anyavállalat tulajdonos marad és 20–25 évig a márkanév sem változik” – tette hozzá.
Azt szeretném, hogy a harmadik legnagyobb szereplők legyünk 15 százalékos piaci részesedéssel, ez nagyjából a jelenlegi piaci tortánk megduplázása
– vetítette előre Jellinek Dániel, aki az informatika és a mesterséges intelligencia szerepére is hangsúlyt fektetne a közeljövőben.
Célba ért a magyar milliárdos: megvan az engedély a felvásárlásra
Minden akadály elhárult az Auchan Magyarország felvásárlása elől. Jellinek Dániel cégcsoportja tulajdonrészt szerzett a francia hátterű élelmiszer-kiskereskedelmi áruházlánc hazai leányvállalatában. Részletek cikkünkben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!