A célzott pénzügyi támogatás mellett a vállalkozói szellem és az együttműködés kultúrájának erősítését is magában foglaló stratégia egyik legfőbb eleme mostanra már megvalósult az induló cégekbe beszállók "angyalbefektetői adókedvezményének" bevezetésével, ami több milliárdos forráshoz juttathatja a hazai startupokat - emelte ki Deutsch.
Deutsch Tamás a konferencián arról beszélt: a kormányzat a felnőttképzés és a felsőoktatás teljes rendszerének átalakításával kívánja megvalósítani az ágazatban érzékelhető munkaerőhiányt ellensúlyozó digitális exportfejlesztési stratégiát; egy kérdésre válaszolva azt mondta: érezhetően 2019-től csökkenhet a hazai informatikushiány.
A miniszterelnöki biztos hangsúlyozta, hogy a digitalizáció olyan visszafordíthatatlan pozitív folyamat, amelynek hatásai az élet minden területén megjelennek, s amely a gazdasági verseny, a fejlődés és a szociális jólét egyik legfőbb ható- és hajtóereje. Határozott a kormányzati szándék arra, hogy Magyarország az első államok között legyen, ahol kiépülnek és megkezdik működésüket az ötödik generációs (5G) mobilhálózatok, valamint arra emlékeztetett: a jövő év elejétől soha nem látottan alacsony szintre, 18 százalékra csökken az internetezés általános forgalmi adója, a kormányzatnak pedig az a célja, hogy egy évvel később már csak öt százalékos legyen ennek az áfája.
Utalt rá: a magyar gazdaság teljesítőképessége lehetővé teszi az újabb csökkentést, valamint a brüsszeli ígéret szerint akkorra már nemzetállami hatáskörben is végre lehet hajtani a mérséklést.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg