Július 8-i adatok szerint 30 447 beteg várt valamilyen műtéti beavatkozásra 60 napon túl az állami betegellátásban a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint. A várólisták kétfélék, az egyik a kötelezően, a másik pedig a kapacitáshiány miatt vezetett várólista.
A kötelező várólistákon júliusban 27 533-an vártak, egy hónappal korábban pedig 26 ezer beteg állt sorban a műtők ajtajában, erről itt írtunk korábban.
A kötelező várólistákat nyolcféle ellátás alapján vezetik, ezek között vannak többek között a csípő-és térdprotézis műtétek, a szürkehályog-műtétek, a gerincműtétek, a mandulaműtétek, vagy a szív elektrofizikai vizsgálata, a rádiófrekvenciás ablázió is.
A kapacitáshiány miatt vezetett várólisták esetében tízféle beavatkozás miatt kell várni hatvan napon túl a betegeknek, most összesen 2914 betegnek kell türelmesnek lennie.
Az idei év hetedik hónapjában a három leghosszabb várólistán 25 150 beteg várt, egy hónappal korábban 23 684-en.
Júliusban is a legtöbben térdprotézisre várnak, a betegek száma egy hónap alatt 552-vel nőtt. Csípőprotézisre is 300-zal több beteg áll sorban, a szürkehályog-műtétek esetében pedig a 60 napon túl várakozók száma 608-cal több, mint júniusban.
Nem könnyű időszak a nyár
A nyári időszak mindig egy kicsit mélyvízbe ugrás a kórházakban, több a baleset, és a szabadságokat is most szeretné kivenni az egészségügyi dolgozók nagy része, mondta pár hete az Economxnak Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke. Ebben az időszakban a kórházakban egy olyan egyensúlyt kell kialakítani, hogy sehol se sérüljön a betegellátás, Velkey György János szerint erre már megvan a rutin a kórházakban. De, ha visszaemlékszünk az év eleji ellátási gondokra, ezek tavasz derekára mérséklődtek, és abban bízik a Magyar Kórházszövetség elnöke, hogy nyárra egy stabilabb állapot lesz az intézményekben és nem lesznek ellátási problémák.
Könnyebb lesz a járóbeteg-ellátásban időpontot foglalni
Júliusban elindult az Egészségablak alkalmazásban a járóbeteg időpont foglalási rendszer, mondta a mai Kormányinfón Vitályos Eszter kormányszóvivő. Egyre több szakrendelésre lehet már időpontot foglalni, úgy fogalmazott hónapról hónapra nő azoknak a szakrendelőknek a listája, ahol a betegek online tudnak időpontot foglalni. A cél az, hogy a lakosság könnyebben jusson ellátáshoz és hogy rövidebb legyen a várakozási idő. Eddig 4143 szakrendelés kezdte meg az időpontok publikálását, július első öt napjában 504 foglalást regisztráltak a rendszerben.Kétéves várakozás a térdműtétre
De, akkor nézzük részletesen az adatokat. Csípőprotézis-műtétre, ahogy korábban írtuk több mint 7200-an várnak országszerte. Az Országos Sportegészségügyi Intézetben az átlagos tényleges várakozási idő az elmúlt 6 hónapban 360 nap volt, az intézményben jelenleg 78 várnak a műtétre. A várakozási idő szempontjából a dobogó második helyén, a Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet van, itt az átlagos tényleges várakozási idő a megelőző 6 hónapban 322 nap volt, Sopronban 91 beteg várja a megváltást, hogy megszabadítsák a fájdalmától. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórházban pedig 321 napig kellett várni az elmúlt fél évben, most 258-an várnak csípőműtétre, hat hónapon túl.
Szürkehályog-műtét miatt valamivel több mint 4500 betegnek adtak fél éven túli időpontot. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórházban 952 beteg várakozik, az átlagos várakozási idő az elmúlt fél évben 190 nap volt. A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórházában 181 nap volt az elmúlt fél év várakozási statisztikája, most két hónapon túl pedig 323-an várnak a műtétre.
És akkor nézzük, hogy állnak a térdműtétek. A Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház hozza a legrosszabb statisztikákat. Az elmúlt fél évben térdprotézisre átlagosan 620 napot kellett várni a betegeknek, és most is 60 napon túl 651 beteg várja a műtétjét. A Komárom-Esztergom Vármegyei Szent Borbála Kórházban 542 nap az átlagos tényleges várólista hossza. Most közel 200 beteg vár térdprotézisre az intézményben.