Bár a biztosítók zöme már javában kampányol, a lakásbiztosítási kampány csak pénteken (március elsején) veszi kezdetét. A program ideje alatt minden lakástulajdonos felülvizsgálhatja jelenlegi lakásbiztosítását, amelynek köszönhetően akár több százezer lakásbiztosítást is lecserélhetnek az ügyfelek.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerint a kampányban kiemelt szerep jut majd a független alkuszoknak. Előrejelzésük alapján az eddig jellemző 20 százalék helyett márciusban a lakásbiztosítási szerződések akár 50 százalékát is a biztosítások összehasonlítását lehetővé tevő közvetítőkön keresztül kötik majd.
„A márciusi kampány elsődleges célja, hogy lehetőséget nyújtson a lakásbiztosítások optimalizálására: a biztosítási értékek aktualizálására, valamint az ügyfelek számára fontos fedezetek beépítésére úgy, hogy a magasabb szolgáltatás akár kedvezőbb díj mellett is elérhetővé válik” – mondta Papp Lajos, a szövetség elnöke.
A FBAMSZ arra számít, hogy márciusban tovább folytatódik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) standard követelményeinek megfelelő minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások térnyerése is.
Mire figyeljünk, ha váltunk?
A szövetség ajánlása szerint a kalkuláció előtt érdemes leltárt készíteni. A megfelelő biztosítási fedezet akkor érhető el, ha pontosan tisztában vagyunk azzal, mire szeretnénk azt kiterjeszteni.
- Egy felújítás vagy bővítés jelentősen növelheti egy ingatlan újjáépítési értékét, az ingóságok között pedig mindenképpen szerepeljenek az újonnan beszerzett, beépített berendezések (multimédiás eszközök, konyhabútor stb.) is.
- Ne feledkezzünk el azokról a korszerűsítésekről sem, amelyeket az energiatakarékosság jegyében eszközöltünk (például napelemek). A korrekt összehasonlítás érdekében meg kell bizonyosodni arról, hogy ezek megfelelő mértékben szerepelnek-e e a meglévő biztosításban is.
Felmondás előtt mindenképp rendeznünk kell a meglévő biztosítási díjat. Ha ezt nem tesszük meg, akkor nem lesz érvényes a kérelem. Ezt nem feltétlenül szükséges a felmondás benyújtásának napján megfizetni, az azt követő 30 napon belül azonban mindenképp fizessük ki. Tehát, amennyiben ön március 5-én mondja fel a szerződését, akkor legkésőbb az érvényesülés napjáig, azaz április 4-ig kell rendezni a felmerülő díjakat.
Fontos, hogy az új lakásbiztosításunk megkötését az előző megszűnéséhez igazítsuk, elkerülve ezzel, hogy házunk, lakásunk biztosítatlan maradjon. Ne túl korán, de ne is az utolsó pillanatban lépjünk – írják. Fontos az ár, de a biztosítási védelem, az ingatlan újraépítési (tehát nem piaci) értékének meghatározása még fontosabb. Az utolsó napokra sem célszerű hagyni a döntést, főként, ha személyes konzultációra is igényt tartunk, mivel ez az időszak fogja leginkább lekötni piaci szereplők kapacitásait.
„A kalkuláció során mindenképpen oda kell figyelni arra, hogy a kedvezőbb díjat véletlenül se a szükséges fedezetek csökkentésével érjük el” – mondta a FBAMSZ elnöke.
Emlékeztettek: a lakáshitelek mellé kötött biztosítások nem mondhatók fel felmondhatók. Ugyanakkor a lakás megvásárlásához vagy építéséhez felhasznált lakáshitelt nyújtó bank által kötelezően előírt lakásbiztosítások megszüntethetők, ám gondoskodni kell róla, hogy az új szerződésre is felvezessék a meglévő hitel adatait, valamint az új biztosítás dokumentumait is be kell mutatni a finanszírozó banknak. Nem árt azonban a fokozott odafigyelés: ha valamilyen okból a biztosítási védelem 30 nap alatt nem áll helyre, a bank jogosulttá válik a hitelszerződés felmondására.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!