Lassan egy évtizede nyilvánvaló, hogy az államnak, egész pontosan az állami MVM-nek fel kell számolni az Óbudai Gázgyár területén a föld alatt fekvő, mintegy 200 ezer tonna mérgező, rákkeltő szennyező anyagot. Ezt, az elmúlt évtizedben minden évben kezdeményezték, követelték a zöld mozgalmak képviselői, ezek hatására születtek vizsgálatok, költségvetési módosítók – írta Facebook-posztjában Karácsony Gergely.
A főpolgármester szerint hét éve a miniszterelnök csak azt állítja erről, hogy ez rémhír, pedig a kármentesítésre jogszabály kötelezné az MVM-et, ám évek óta más sem történik, minthogy a határidő idő lejárta előtt pár nappal, legutóbb éppen a karácsony előtti napon, hoznak egy határozatot és eltolják a határidőt.
Menlevelet adnak a semmittevésre.
Karácsony Gergely a lépést azzal indokolta, hogy a mérgező semmittevést megelégelte a területen működő Graphisoft Park, és perben igyekszik munkára fogni a magyar államot. Ezt a pert erősítjük azzal, hogy a Főváros, mint a kármentesítésben érintett ingatlanok tulajdonosa, illetve társtulajdonosa, csatlakozik a perhez – tette hozzá a főpolgármester, aki szerint Budapest talán legszennyezettebb területének kármentesítése nem olcsó, de az elmúlt tíz évben bizonyosan lett volna miből költeni erre.
És hogy világos legyen: a gázgyár területe mai tudásunk szerint nagyságrendekkel szennyezettebb, mint a Rákosrendező. Ha megtörténne végre a kármentesítés ott is és a gázgyár területén is, akkor fontos fejlesztések kezdődhetnének Budapest érdekében.
– fogalmaz a városvezető és hozzáteszi, ha nem megy saját belátásból, ha nem megy figyelmeztetésre, a vizsgálatok hatására, ha semmibe veszik a javaslatokat, akkor nem marad más: perrel kell elvégeztetni az állammal azt a munkát, amivel hosszú évek óta tartozik Óbudának, és tartozik Budapestnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói