Most, hogy eljött szenteste napja, legkésőbb délután vége az őrületes rohanásnak, a vásárlásnak és a családok végre asztalhoz ülnek, hogy élvezzék az együttlétet, miközben elfogyasztják a finom karácsonyi fogásokat.
De mi kerül a magyarok asztalára karácsonykor? A Pulzus Kutató segítségével megmértük, hogy átlagosan hány fogásból áll a magyarok menüsora, milyen levest vagy húst esznek, és melyik a lakosság kedvenc ünnepi desszertje.
Tényleg Budapesten eszik a legkevesebbet?
A felmérés szerint a magyar családok legtöbbjénél (42 százalék) 3 fogásból áll a karácsonyi menü. Utánuk következik a 2 fogásos tábor (30 százalék), majd azok, akinél 3 fogásnál is több van (18 százalék), és csak 10 százalék mondta azt, hogy mindössze 1 fogás szerepel az étkezésben.
A legfiatalabbak(18-39 évesek) és a legidősebbek (60+ évesek) egyaránt 43 százalékban válaszolták azt, hogy 3 fogásból áll a menü, a középkorúaknál (40-59 évesek) ez csak 39 százalék. A több mint 3 fogást felszolgálók táborát a legidősebb korosztály képviseli a legnagyobb számban (23 százalék), a legkevesebben pedig a középkorúak közül mondták azt, hogy sokat esznek.
Ha földrajzi szempontok alapján nézzük, a mindössze 1 fogást fogyasztók a budapestiek közül kerültek ki a legtöbben (15 százalék), a legtöbbet, 3+ fogást pedig a legkisebb területen, a községben élők fogyasztanak.
Úgy látszik, az iskolai végzettség összefügg az elfogyasztott étel mennyiségével.
A válaszok szerint ugyanis a legkevesebbet az alacsony, vagyis alapfokú végzettséggel rendelkezők eszik (11 százalék), a legtöbbet (24 százalék) pedig a diplomások.
Nem a halászlé a magyarok kedvenc ünnepi levese
Bár azt gondolnánk, karácsonykor boldog-boldogtalan halászlét eszik, a kutatásból egyértelműen kiderül, hogy nem ez a leves a magyarok kedvence ezen az ünnepen.
A válaszadók többsége (41 százalék) úgy nyilatkozott, hogy húsleves kerül az asztalra karácsonykor,
és csak ezután következik a halászlé (32 százalék), 15 százalék más levesre voksol, 12 százalék pedig azt mondta, náluk egyáltalán nincs leves. Ami a húslevest és a halászlevet illeti, inkább a férfiak favorizálják ezt a két ételt (32, illetve 45 százalékban), az „inkább másik leves” kategóriában viszont a nők verik 1 százalékkal a férfiakat.
A felmérés szerint a halászlé az idősebb generáció kedvence (37 százalék), a másik két korosztály csak 29-29 százalékban választja ezt a fogást, tehát úgy tűnik, a 60+-osak ragaszkodnak leginkább a hagyományhoz.
A „más leves készül” kategóriát a legfiatalabbak nyerték (17 százalékkal), a fiatalok tehát valószínűleg valamilyen trendi újítással készülnek karácsonykor a halászlé-húsleves tandem helyett.
Ugyanebben a kategóriában a diplomások vannak a legtöbben (18 százalék), a húslevest (42 százalék) és a halászlevet (33 százalék) pedig az alapfokú végzettségűek favorizálják.
Földrajzi szempontból a halászlevet a városiak (38 százalék), a húslevest a községben élők szeretik a legjobban, a „másik leves” kategóriában pedig a fővárosiak nyertek (20 százalék).
Húsimádó a magyar nemzet
Azt is megkérdeztük a lakosságtól, hogy melyik húsfajtát részesítik előnyben karácsonykor. Kétféle hús is utcahosszal végzett a többi előtt,
- a sertést (30 százalék);
- majd a csirkét (28 százalék) választották a legtöbben.
Az egyéb kategóriát, például feltételezhetően a kacsát 13 százalék, a pulykát 11 százalék, a marhát pedig 8 százalék jelölte meg. A húsmentes étkezést meglepően kevés, mindössze 5 százalék jelentette.
A felmérés szerint a nők a baromfira voksolnak, ugyanis a csirkét és a pulykát is a nők választották többen (13 és 32 százalék), míg a sertés-marha kombináció inkább a férfiak kedvence (30 és 23 százalékkal).
Ha korcsoportonként nézzük, a fiatalok a csirkére voksolnak legnagyobb arányban (31 százalék), az idősebbek pedig a sertést jelölték meg legtöbben (28 százalék).
A húsmentesek a középkorúak közül kerültek ki a legtöbben, 7 százalékuk mondta, hogy vegetáriánus menüt szolgálnak fel szenteste.
A budapestiek a csirkét részesítik leginkább előnyben (34 százalék), a községben élők pedig a sertést. De a legtöbb húsmentes menü is a községben élőkhöz köthető (7 százalék).
Egy süti mindenek felett
A magyar gasztronómia számos sztártermékkel rendelkezik, ezek közül rengeteg félét készítünk el karácsonykor, de nézzük, melyik a magyarok kedvence. (Itt több választ is megjelölhettek – a szerk.).
A válaszadók a bejglit jelölték meg legtöbben (69 százalék),
a konkrét termékek közül holtversenyben második lett a mézeskalács és a zserbó (33 százalék), és a hókiflié a bronzérem (17 százalék). Rendkívül sokan azonban (47 százalék) egy másik, konkrétan meg nem nevezett desszertet készítenek el karácsonykor.
A legkevesebb szavazatot (4 százalék) a flódni kapta. Mindössze 5 százalék nyilatkozott úgy, hogy náluk nincsen semmilyen sütemény karácsonykor.
A bejgli kategóriában a nők, a 60+-osok, a budapestiek és az alapfokú végzettségűek szerepeltek legtöbben, a zserbóért pedig szintén a 60 feletti nők rajonganak. A mézeskalács a diplomás, fiatal nők kedvence, a sütimentes menüt pedig fiatal, Budapesten élő, alapfokú végzettséggel rendelkező férfiak jelölték meg.
Ha mindezeket összesítjük, kiderül, hogy egy átlagos magyar ünnepi asztalon karácsonykor a következő menüsor szerepel:
- 3 fogás;
- húsleves;
- valamilyen sertéshúsból készült étel;
- és a bejgli.