Az Országgyűlés által elfogadott, a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvényt ma aláírtam - közölte Facebook-oldalán Novák Katalin köztársasági elnök. Alaposan megvizsgáltam és megfontoltam az elfogadott törvényt, ahogy a hozzám érkezett észrevételeket is. Olyan okot, amely miatt az Alkotmánybírósághoz kellene fordulnom, nem találtam. A törvényhozói szándék, a változtatás célja aligha vitatható - közölte Novák.
A kata lényegi eltörlése miatt hétfőn is tüntetés volt Budapesten, és még Novák is odaszúrt egyet a kormánynak, noha aligha volt kértséges, hogy végül aláírja a törvényt.
"Érzékelem ugyanakkor a felháborodást. Azt, hogy sokak számára nehézséget jelent majd az új helyzethez való gyors alkalmazkodás. Megértem, hogy kérdéseik vannak. Helyesebb lett volna, ha a módosításokról érdemi egyeztetés után születik döntés. Gyors változtatás esetén is elvárható, hogy a kormány megfelelően segítse az érintetteket."
"Megbeszélést folytattam a kormányfővel és a Kormány tagjaival, és ígéretet kaptam arra, hogy a részletszabályok kialakítása során megnyugtató válaszok születnek a jogosan felmerülő kérdésekre" - tette hozzá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Milliárdok tűntek el, börtön vár a volt kormányfőre
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet