Az új energiafogyasztási jelzések a fűtéstechnikai termékek energiahatékonyságról tájékoztatják majd a fogyasztókat, míg a környezetbarát tervezés esetében minimális energiahatékonysági szabványok bevezetésére vonatkoznak a változások. A szabályok a termékek funkcionalitását nem befolyásolják és csak az új eladásra kínált termékekre vonatkoznak majd. A bizottság viszont megjegyzi, hogy egy öreg kazán kondenzációsra cserélésével évente egy háztartás 275 eurót is megtakaríthat.

A kezdeményezés összhangban van az Energia Unió azon céljaival, hogy a fogyasztók megfelelő tájékoztatása mellett javuljon az energiahatékonyság. Ez az Európai Bizottság legerőteljesebb fellépése az európai energiaszámlák több mint 20 százalékos csökkentését illetően - derül ki a közleményből.

Az intézkedés hozzájárul az energiafogyasztás csökkentéséhez (Portugália és Ausztria együttes éves energiafogyasztásának megfelelő mértékkel), a szén-dioxid-kibocsátás - Belgium éves kibocsátásával egyenértékű - mérsékléséhez, valamint az energiaimport 418 millió hordónyi importüzemanyagnak megfelelő mértékékű csökkentéséhez. A bizottság mindehhez hozzáteszi, hogy a megtakarítás még ennél is nagyobb lehet az olyan hatékonyabb, megújuló-energiát használó megoldásokkal, mint például a hőszivattyúk vagy napkollektorok használatával.

A szabályozás magyar nyelvű szövegét, valamint az új jelzések szabványát itt nézehti meg.

Az A+++ és D közötti szezonális helyiségfűtési energiahatékonysági osztályba és az A+ és F közötti vízmelegítési energiahatékonysági osztályba tartozó kombinált kazánok jelzése
Kép: Forrás: eur-lex.europa.eu