Kifogásolta, hogy sokszor rosszabb minőségű élelmiszert árulnak drágábban Magyarországon nemzetközi élelmiszeripari cégek - kommentálta Lázár János a Nébih héten elkészült jelentését. A tárcavezető szerint a 100 élelmiszer itthon és külföldön kapható változatát tesztelő vizsgálata azt tárta fel, hogy a termékek 70 százaléka minőségében vagy összetételében eltért.
A kormány célja, hogy felszámolják az egyenlőtlen helyzetet a keleti és a nyugati tagállamok között. Ezért Brüsszelben, az Európai Unió halászati és agrár, valamint a fogyasztóvédelmi csoportjainál is felszólalt az ügyben Romániával, Bulgáriával és a visegrádi országokkal együtt. A miniszter elmondta, hogy elsősorban azért küzdenek, hogy a fogyasztók megfelelő tájékoztatást kapjanak.
Kapcsolódó
Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége viszont más megállapításra jutott a Nébih-jelentés kapcsán: szerintük egyértelműen megállapítható, hogy az itthon és külföldön megvásárolt termékek túlnyomó többsége között semmiféle összetételbeli vagy érzékszervi különbség nem volt.
A Nébih maga azt írta az összefoglalóban, hogy kettős mérce működik az európai élelmiszerpiacon. Viszont a szövegben többnyire apróbb eltéréséket tártak fel.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma