Az Magyar Villamos Művek Zrt. még tavaly szeptemberben határozta el, hogy projektcéget hoz létre januártól az Országos Villamostávvezeték (Ovit) Zrt. földgáz-igazgatóságát kiszervezve, amelynek tulajdonjoga így az MVM-hez kerül. Tavaly december elején a közgyűlés megszavazta a magyar-szlovák gázvezeték magyar szakaszának megépítését és felhatalmazta leányvállalatát, az Ovit Zrt.-t a megvalósításra (az OVIT-ból kiválással létrejövő) Magyar Gáz Tranzit Zrt.-n (MGT) keresztül.

Az MGT-t december 22-én jegyzte be a cégbíróság, vezérigazgatója Olasz Enikő, az Ovit Zrt. munkatársa lett. Az igazgatóságba került még Vöő Ferenc Kristóf, az Ovit főmérnöke és Bács Zalán, az MVM stratégiai vezérigazgató-helyettese - adta hírül a Gazdaság.hu portál. A felügyelőbizottsági tagok között szerepel Kóbor György, az MVM gazdasági vezérigazgató-helyettese, Kiss Csaba Attila, aki az E.On-tól igazolt át az MVM-hez vezérigazgatói tanácsadónak és igazgatósági tag az MVM Partner Zrt-nél.

Az évi ötmilliárd köbméteres szállítási kapacitással tervezett vezeték megvalósításáról még tavaly januárban írt alá kétoldalú megállapodást Szlovákia és Magyarország, a vezeték teljes hossza körülbelül 115, magyarországi szakasza 94 kilométer lesz és várhatóan 2014 végéig készül el. A fejlesztést az EU és a magyar kormány is kiemelt fontosságú projektként kezeli.

A nemzeti energetikai társaságcsoport együttműködési megállapodást köthet szlovák partnerével, az eustream a.s. társasággal, illetve folytathatja a közbeszerzési eljárást a beruházást megvalósító fővállalkozó kiválasztására. Az uniós tulajdonosi szétválasztási szabályoknak megfelelően az MVM Zrt. a MGT Zrt. megalakulása után társtulajdonost kíván bevonni.