Az egészségügyi gazdasági vezetők gyakorlatilag 1989 óta ugyanazokkal a problémákkal néznek szembe - kezdte előadását Molnár Attila, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete (EGVE) elnöke. Mint kifejtette, az adósságválság kapcsán alapvető probléma, hogy pontosan meg kellene tudni, hogy mennyi az annyi.
Az adósság keletkezéséről szólva a forráskivonásról, a díjtételek korrekciójának elmaradásáról beszélt. A díjtételeket utoljára 2008-ban korrigálták, miközben a betegellátás önköltsége folyamatosan emelkedik. Folyamatos gondot jelent a finanszírozási források és az ellátandó feladatok inkoherenciája is. Nincs összhangban a feladat és a forrás - tette hozzá Molnár Attila.
Vannak intézményi gazdálkodási problémák is: komoly gondot jelentenek a presztízsberuházások, az olyan új, nagy értékű eszközök, amelykere nincs kapacitás és finanszírozás tervezve. Nehezítik a helyzetet az uniós fejlesztések, mert ezeket működtetni kell, amihez a forrást nem biztosítják.
Ennyi tűnt el a rendszerből
Molnár szerint három havi finanszírozás került ki a rendszerből az elmúlt időszakban. Ebből egy havit ledolgoztak a kórházak, a másodikat belső adósságként görgetik elmaradó karbantartások, felújítások formájában, a harmadik havi gyakorlatilag maga az adósság október végén.
Sokszor beszélünk a konszolidációról - fogalmazott Molnár Attila - de ez valójában nem igazi konszolidáció, mert az a probléma megoldását jelentené, márpedig az év végi konszolidáció mindenképpen csak tüneti kezelés. Végleges megoldásra, az adósság újratermelődésének megakadályozására kellene törekedni, ehhez viszont vissza kell vezetni a forrásokat a rendszerbe.
Hol van a működtetés határa?
A lehetséges megoldások kapcsán Molnár Attila kiemelte, ha az állam átvállalja az infrastruktúra működtetésének finanszírozását - mint ezt az egészségügyi államtitkár korábban említette - nagyon nehéz lesz megállapítani, hol van a működtetés határa egy kórházban, hiszen nagyon szoros az összefüggés a betegellátással.
A jelenlegi forráselosztást mindenképpen felül kell vizsgálni és a tényleges feladatokhoz kell illeszteni, mert vannak eladósodott és nem eladósodott kórházak - hangsúlyozta az előadó. A finanszírozás térségi elosztása pedig Budapesten vet fel kérdéseket.
Egészségügy nélkül nincs stabil növekedés
A többletforrás kapcsán az EGVE elnöke azt emelte ki, hogy egészségügy nélkül nincs stabil növekedés Európában. Az egészségügy foglalkoztat, GDP-t termel, adót fizet, ezek a tényezők kell, hogy annyira kedvesek legyenek az állam számára, hogy hosszú távon befektessen az ágazatba. Megjegyezte: Németországban az autóiparban 1 millióan dolgoznak, az egészségiparban pedig 9 millióan, a teljes egészségügyi szektor 13 millió munkavállalót foglalkoztat. Véleménye szerint ezeket az arányokat az állami döntés előtt érdemes figyelmbe venni. Úgy vélte, egy olyan új világgazdasági ciklus elején vagyunk, amelynek húzóereje az egészségügy, az egészségipar, az egészségturizmus.
Molnár Attila szerint indokolt a kórházi menedzsment visszanagykorúsítása és célszerű újragondolni a központi közbeszrzési gyakorlatot is. A nyugdíjas korú orvosok elküldése is súlyosan érinti a menedzsmentet, miutőn sokan úgy gondolták, évtizedes munkájuk után nem állnak le könyörögni, hogy maradhassanak. A 40-50 évesek pedig ennek hatására dönthetnek úgy, hogy már most kilépnek a rendszerből, hogy elkerüljék a későbbi elküldésüket illetve a kérelmezési kötelezettséget.
Nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy 2015-ben a Ratkó-korosztály tömegesen nyugdíjba megy, a kórházi személyi állomány jelentős része, akár 20-25 százaléka 3 éven belül nyugdíjas lesz és nincs utánpótlás. Nagyszerűnek nevezte a központi direkt béremelést, de a módja durva beavatkozás volt a rendszerbe, és súlyos belső konfliktusokhoz vezetett a kialakult jövedelmi struktúra felborításával.