Viszonylag régóta tudható, hogy - meglehetősen mélyen és elaprózva - hatalmas gázkészlet rejtőzik Magyarország alatt, amit csak rendkívül nagy költségek mellett lehet kitermelni - derül ki Nyikos Attila, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnökhelyettesének szavaiból. A hirado.hu által közölt beszámoló szerint az 5-6 km mélységben - 1000 bar nyomás és 260 fokos hőség mellett - található készletek kitermelésének mára sem elvi, sem gyakorlati akadálya nincs, "csupán" a különösen magas költségek képviselnek visszatartó erőt.

A már termelő kutakhoz képest nagyságrenddel nagyobb költségekről van szó. Míg például egy nagyjából egy kilométer mély kút fúrása Amerikában 1,2-1,5 millió dollárba kerül (aktuális árfolyamon 330-410 millió forint), addig az 5-6 kilométeres makói kutak költsége a talaj adottságaitól függően elérné a 25-50 millió eurót, azaz a 7,5-15 milliárd forintot. Ezt az óriási különbséget Nyikos szerint valamelyest ellensúlyozná, hogy a makói kutak a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint 50-60 évig is termelnének, így vissza tudnák hozni az árukat. (A konkrét számításokra azért kíváncsiak lennénk - a szerk.)

Mindezzel az elnökhelyettes világosan alátámasztotta, hogy - amint arra az MTA is rámutatott korábban - miért nem érdemes reménykedni abban, hogy belátható időn belül meginduljon a kitermelés. (Nem véletlen, hogy korábban sorra szálltak ki a magyarországi palagáz-projektekből az olajmultik, sőt, a régóta kitartó a TXM Olaj- és Gázkutató Kft. anyacége, a kanadai Falcon sem igen akar további pénzeket beleölni a hazai kutatásba, inkább partnereket igyekszik felhajtani.)

Ehhez képest furcsán hat az elnökhelyettes kijelentése, amely szerint "bármennyire is drága lehet a kitermelés, tényleg aranyat érhet a makói földgáz", illetve "ha ez a gázkincs lent marad a föld mélyén, mellé temethetjük a magyar energiafüggetlenséget is".

Az elnökhelyettes szerint megvan a megoldás: egy értelmezhető megtérüléssel egyáltalán nem kecsegtető, méregdrága, ám bizonytalan kimenetelű projektet ki más is finanszírozhatna, mint a magyar állam, aminek már bőven van tapasztalata az értelmetlen energetikai pénzszórásban - lásd még gáztározók államosítása, MET, stb. Nyikos így fogalmazott: "nem lehet pusztán gazdaságilag mérlegelni egy ilyen ügyet, az ország energiaellátása stratégiai kérdés" (...) a makói mező "kitermelésével teljesen megszabadulhatnánk az importtól". "Magyarország azonban kis piac, az itteni fúrásokban nem érdekeltek a nagy nyugati kőolajtársaságok, ezért a magyar állam részvételére lenne szükség ahhoz, hogy a makói mező kitermelhető legyen" - fejtette ki Nyikos Attila, aki szerint gazdaságilag nem lenne indokolt a teljes önellátás, de az ellátásbiztonság terén óriásit léphetnénk előre.

Nyikos Attila szerint a kormány már egy fontos lépést megtett, amikor a nem hagyományos szénhidrogénekre vonatkozóan 12 százalékról 2 százalékra csökkentette a bányajáradékot. (Amint arról beszámoltunk, a piaci szereplők vonatkozásában ennek pont nem volt semmi haszna, hiszen kitermelés híján ebből a forrásból soha egyetlen fillér sem érkezett a költségvetésbe.). A következő lépcsőfok egy állami vállalat alapítása lehetne, ami egy pilotprojekttel felmérhetné a kitermelés pontos jellemzőit, a mérnökök és közgazdászok így már valós számokkal, költségekkel és hozamokkal számolhatnának.