A túlzottdeficit eljárás elkerüléséhez szükséges 3 százalék alatti (GDP-arányos) államháztartási hiányt tavaly úgy sikerült elérni, hogy az önkormányzatok 112,8 milliárd forintos többlettel zártak (a tervezett 15 milliárdos mínusszal szemben), amivel ki lehetett egyensúlyozni a központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítási alapok összesen 3,2 százalékos hiányát - hívja fel a figyelmet a Policy Agenda elemzése.

A kormány 100 milliárd forinttal adott többet a településeknek, mint az tervezte. Ebből jelentős összeget tett ki az 5000 fő alatti települések adósságának átvállalása, valamint az év közbeni külön támogatások (ezek egyszeri, főleg politikai mérlegelésen alapuló pénzek voltak).

Ugyancsak többletbevételt hozott a tervezetthez képest az önkormányzati vagyontárgyak értékesítése (+30 milliárd forint), és az Európai Uniótól a településekhez érkezett támogatásoknak az előzetesnél várt 50 milliárd forinttal nagyobb mértéke. Így tehát az Európai Uniótól kapott pénzek, és a tervezettnél nagyobb vagyoneladás segítette a kormányt ahhoz, hogy 3 százalék alatti legyen a költségvetés pénzforgalmi hiánya.

A Policy Agenda szerint az, hogy 2010 és 2013 között az önkormányzatok bevételei (finanszírozási műveletek nélkül) 3173 milliárd forintról 2448 milliárd forintra csökkentek nem magyarázható csak az intézmények állami kézbe kerülésével. Számításaik szerint ez ugyanis 440-460 milliárd forintot tesz ki, azaz az állam nagyságrendileg 200-300 milliárd forintot vett ki apránként az önkormányzatok kasszájából. Ez nem azt jelenti, hogy veszteségesek lennének a települések, de mivel a hitelfelvételi tilalom miatt nem tudnak többet költeni, mint amekkora bevételük van, a minőségből kénytelenek engedni. (Másfelől viszont nem biztos, hogy üdvözítő út az önkormányzati hitelfelvétel. A szerk.)

Az önkormányzatok kiadásait nézve két területen látnak komolyabb problémákat az elemzők. Egyrészt 50 milliárd forinttal csökkentek 2010-hez képest a felhalmozási és tőke jellegű kiadások. Ez pedig azt jelenti, hogy a fejlődésre már nem képesek oly mértékben a települések, mint korábban. (Megjegyzendő, hogy ezt korábban nem kis részben hitelből fedezték az önkormányzatok. A szerk.) Természetesen ezt némileg lehet azzal magyarázni, hogy a közoktatási és egyéb intézmények átvételével az ezek számára szükséges felújítási kötelezettségek, és egyéb érdekeltségek sem terhelik a korábbiakhoz hasonló mértékben a településeket.

Ennél komolyabb problémának látják azonban, hogy amíg a települések 2010-ben még 164 milliárd forintot költöttek társadalom- és szociálpolitikai juttatásokra és pénzbeli támogatásra, addig 2013-ra ez 127 milliárd forintra csökkent. Ez a 23 százalékos visszaesés pedig azt jelenti, hogy a települések kénytelenek voltak a szociális ellátást érezhető mértékben visszaszorítani.

A számok azt mutatják - húzza alá az elemzés -, hogy a települési önkormányzatoktól nem csak azokat a forrásokat vették el, amelyek például a közoktatási feladatok ellátáshoz kellettek, hanem jelentős mértékben vontak ki egyéb forrásokat is. E támogatáscsökkentés pedig egyértelműen a szociális rendszeren volt érezhető. Egy kistelepülés esetében, ahol a helyi adóbevételek minimálisak, jelenleg az állami normatíva nem elegendő a szükséges mértékű szociális segélyezéshez. Marad tehát a "mindent megoldó" közmunka, amely lassan életformává válik, és kiszolgáltatottságot okoz - fogalmaz az elemzés, amely viszont arra nem tér ki, hogy a segélyezés miért nem okoz kiszolgáltatottságot.