A Kína által erőteljesen szorgalmazott együttműködési modell útitervének hivatalos elindítása "az APEC bizalmát és elkötelezettségét" fejezi ki a regionális gazdasági integráció fejlesztésére - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök a találkozót záró beszédében. A kínai elnök reményét fejezte ki, hogy a 21 tagú regionális szerveződés, az APEC a jövőben vezető és összehangoló szerepet tölt be a terv megvalósításában.
Ha létrejönne, a résztvevő gazdaságok mérete alapján FTAAP lenne a világ legjelentősebb szabadkereskedelmi térsége. Ugyanakkor egyelőre csak egy megvalósíthatósági tanulmány készül majd a tervről, amely ebben a formában először 2006-ban merült fel.
Az APEC-tagországok ugyancsak jóváhagytak egy tervet, amely 2025-ig szorosabbra fűzné a régió országai közti kapcsolatokat az intézmények szintjén és a civil szervezetek révén egyaránt. Egyetértettek abban, hogy részt vesznek az ehhez szükséges infrastrukturális és egyéb kapcsolódó beruházásokban.
Az APEC országai arról is döntöttek, hogy létrehoznak egy, a határokon átnyúló bűnüldözési hálózatot, amely az országok közötti korrupcióellenes együttműködést szolgálná.
Az APEC, amely idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, az ázsiai és csendes-óceáni térség jelentős részét lefedi, többet, mint más hasonló szervezetek a régióban.
Tagországai a Föld lakosságának körülbelül 40 százalékát, a világgazdaság teljesítményének 57 százalékát adják és a világkereskedelem 46 százalékát bonyolítják le.
Legolvasottabb
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni