Múlt csütörtökön, ahogy véget ért az EU-s csúcstalálkozó Brüsszelben, máris kezdődött egy újabb kétnapos csúcs ugyanott, az ASEM, vagyis az európai és ázsiai országok találkozója. Összesen 51 ország vezetője vett részt rajta. Ennek keretében szerveztek egy találkozót Abe Sindzó japán miniszterelnök és a V4 csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) miniszterelnökei között is, csütörtök délutánra. Csakhogy a találkozón történtekről semmit sem közöltek: a találkozó ténye megjelent a japán miniszterelnök honlapján, és az esemény létezéséről a szlovák, a cseh és a lengyel sajtó is beszámolt, de a tárgyalások tartalmáról egyetlen szó sincs ezekben a tömör közleményekben - írja a 444.hu.
Kínos
Kapcsolódó
A portál ugyanakkor diplomáciai körökből származó információk alapján úgy tudja, azért hallgat minden résztvevő a tárgyaláson történtekről, mert kínos véget ért a megbeszélés. Nem sikerült aláírni ugyanis a tervezett közös nyilatkozatot.
A 444.hu úgy tudja, hogy a közös nyilatkozat Magyarország ellenállásán bukott meg. A tervezetben volt két olyan utalás, ami kellemetlen lehetett volna Kína számára. Az egyik a tengerhajózás biztonságára, a másik a Dél-kínai-tengert érintő vitákra utalt volna. Mindkét felvetés a kínai törekvéseket intette volna óvatosságra, a diplomácia elég burkolt nyelvezetével.
A magyar kormány ragaszkodott ahhoz, hogy ezek az utalások kerüljenek ki a szövegből, így viszont a japánok már nem voltak hajlandók aláírni.
A szaktárca cáfol
A KKM a cikk megjelenését követően egy közleményt adott ki, melyben kijelentette:
A V4 miniszterelnöki találkozók nem sajtónyilvános részét nem kívánjuk kommentálni, de az úgynevezett 444 portálon megjelent hír dezinformáció, tipikus álhír!
Volt már ilyen
A 444.hu emlékeztet arra, hogy a magyar kormány idén már többedik alkalommal áll ki Kína mellett, akár diplomáciai bonyodalmak árán is. Megvétózott például egy EU-s nyilatkozatot, ami arra intette volna a tagállamokat, hogy tartózkodjanak a számukra megalázó fordulatok elfogadásától, a Kínával kötendő kétoldalú egyezményekben. Illetve, a magyar kormány volt az egyetlen, amelynek nagykövete nem írt alá egy közös EU-s tiltakozást a kínai gazdasági nyomulás politikai motivációival szemben, így azt a 28-ból csak 27 ország nevében lehetett kiadni.
Képünk forrása: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni