Mínuszban maradt a kiskereskedelem májusban: éves összevetésben 2,8 százalékkal csökkent a forgalom, a naptárhatással korrigált adatok szerint 2,1 százalékos volt a visszaesés - közölte hétfőn a KSH. Az év első hónapjaiban, a járvány magyarországi megjelenéséig még tempósan - januárban 7,6 százalékkal, februárban közel 11 százalékkal - nőtt a forgalom, így az év első öt hónapjában 1,5 százalékos volt a növekedés.
A májusi csökkenés elsősorban az üzemanyag-forgalom közel 14 százalékos hanyatlásával magyarázható, ugyanis az élelmiszer-forgalom 1,8 százalékkal, a nem élelmiszerek forgalma pedig 0,7 százalékkal emelkedett. A KSH szerint májusban a járvány miatt előállt veszélyhelyzet 8,6 százalékpontos csökkenést idézett elő, a járvány nélkül becsült 6,5 százalékos növekedést figyelembe véve jött ki a a naptárhatással korrigált 2,1 százalékos visszaesés. A nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletek volumenindexe 11, az üzemanyag-forgalom 19 százalékponttal alacsonyabb annál, mint ami a korábbi adatok alapján becsülhető. Az élelmiszer üzletek forgalmán csak kis mértékben volt érezhető a koronavírus hatása.
Kapcsolódó
A nem élelmiszereken belül a a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikkek forgalma 10 százalékkal, a cipők és ruházati termékek forgalma 40 százalékkal esett. Az online kiskereskedelem továbbra is meredeken emelkedőn van: a csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 59 százalékkal emelkedett, folytatva az évek óta tartó bővülést.
A gyógyszerforgalom változatosan alakult ebben az évben a koronavírus-járvány miatt. A korrigált adatok szerint januárban 0,9 százalékkal, februárban 16 százalékkal, márciusban pedig 48 százalékkal emelkedett a forgalom, utóbbi kiugró ütem a járvány miatti gyógyszerfelhalmozással magyarázható. Áprilisban ugyanakkor több mint 5 százalékkal, májusban pedig már bő 10 százalékkal csökkent a gyógyszerforgalom.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek