Az, hogy az Egyesült Államok budapesti követségének egyik képviselője dokumentumokat adhatott át a kitiltási ügy hátteréről a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, először Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagjának sajtótájékoztatóján került szóba. A politikus ugyanis külügyi forrásra hivatkozva azt állította, hogy múlt csütörtökön átadták az amerikai nagykövetség képviselői azokat az információkat, amelyek alapján beutazási tilalmi listára tettek hat vezető magyar kormánytisztviselőt - köztük Vida Ildikót a NAV elnökét, aki bevallotta, hogy érintett az ügyben.

Válaszul csütörtök délután Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára is kamerák elé állt, hogy közölje: semmilyen érdemi információ nincs abban a kétoldalas dokumentumban, amelyet az amerikai nagykövetség egyik - meg nem nevezett - munkatársa adott át múlt héten a minisztériumnak a kitiltási ügy kapcsán.

Mély megdöbbenéssel vettük tudomásul, mikor a múlt héten a budapesti amerikai nagykövetség egy beosztott diplomatája megjelent a Külgazdasági és Külügyminisztériumban és a kitiltási ügy mögött húzódó állítólagos bizonyítékok gyanánt ezt a fecnit adta át a minisztérium számára mindenfajta pecsét, hitelesítés, név, konkrét dátum nélkül. Ez a dokumentum semmivel nem tartalmaz többet, mint amit eddig is tudtunk, nincsenek benne azok a hiteles, bizonyító erővel bíró információk, amelyek alapján a magyar kormány ki tudná vizsgálni ezeket az állítólagos korrupciós ügyeket - fogalmazott a politikus.

A kabinet képviselői az ügy kirobbanása óta kérték az Egyesült Államok nagykövetségét, hogy adja át a korrupciós vádakat bizonyító dokumentumokat, mert nincs elég információjuk egy esetleges vizsgálathoz.

A múlt héten átadott dokumentum időrendben felsorolja, hogy mikor és milyen ügyek miatt fordultak az amerikai nagykövetség képviselői a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz a beutazási engedélyek megvonása előtt. A korrupciógyanús ügyek között egyebek mellett a trafikrendszer átalakítása és az áfacsalások szerepelnek, amelyekre Horváth András, az adóhivatal egykori alkalmazottja is felhívta a figyelmet.

Eközben a Legfőbb Ügyészség újabb levéllel fordult az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjéhez, hogy információt kérjen a beutazási tilalmak okaként említett korrupciós ügyekről.

(Képünkön André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője.)