Az államháztartás bevételi oldala májusig teljesítette az előirányzat 40 százalékát (15 349,1 milliárd forint), ami nominálisan és arányait tekintve is megelőzi az egy évvel ezelőtti eredményeket.
A kiadási oldal is a (korábban módosított) terveknek megfelelően alakul, május végéig az előirányzat 43,9 százaléka teljesült, ez 17 897,7 milliárd forint.
Kapcsolódó
Így jön ki 2 548,5 milliárd forintos államháztartási hiány. Mindezt annak ellenére, hogy májusban sikerült a büdzsét többlettel lezárni: 48,9 milliárd forinttal több lett a bevétel, mint a kiadás.
Az autósok nem jártak jól
Ezt a Pénzügyminisztérium azzal magyarázta, hogy az alacsonyan tartott adók ellenére az előző év azonos időszakához képest az adó- és járulékbevételek 9,9 százalékkal magasabban teljesültek.
Ha a tavaly májusi hónapot vesszük bázisul, akkor valóban komoly növekedést tapasztalhatunk.
Áfaként 408 milliárd forintot fizettünk be, ami 44 százalékos bővülés,
jövedéki adó címén több mint 129 milliárdot, ami 26 százalékos emelkedés. Az ötödik havi pozitív eredményeket
nagyban segítette a 300 százalékkal megemelkedett turizmusfejlesztési hozzájárulás (6,8 milliárd forint),
valamint
a 241 százalékos gépjárműadó növekedés (5 milliárd forint).
Szintén segített a 19 milliárdos szén-dioxid kvóta adó, amely tavaly májusban nem szerepelt a mérlegben.
Áfanehéz...
A teljes havi bevételnek még mindig a 12 százalékát az áfa biztosítja, éves szinten pedig az általános forgalmi adó a bevételek több mint a 18 százalékát teszi ki. Áfa címszó alatt 2 850 milliárdot fizettünk be idén, ami több mint tavaly ilyenkor befizetett 2 652 milliárd, de arányait tekintve elmarad öt százalékkal a 2023 hasonló időszakához képest.
Az elmúlt öt hónap áfabevétele (viszonyítva a havi bevételhez):
- Január: 825 569 milliárd forint (24,8 százalék);
- február: 204 035 milliárd forint (7,6 százalék);
- március: 617 860 milliárd forint (20,3 százalék);
- április: 794 571 milliárd forint (25,2 százalék);
- május: 408 038 milliárd forint (12,7 százalék).
A kiadási oldalon kiemelhető, hogy álláskeresési támogatásokra sokkal nagyobb összeget fizetett ki az államháztartás, mint amennyit tavaly, és mint amennyit terveztek. Eddig 62,9 milliárd forint a munkanélküliek támogatására, tavaly ilyenkor 49 milliárdot, miközben egész évre 16 milliárd forinttal kevesebbet fizettek volna ilyen kiadásokra.
A kamatkiadások viszont továbbra is aggodalomra adhatnak okot, az első 5 hónapban már 1 760,5 milliárdot, az előirányzat 56,7 százalékát fizettük ki, amely 659,4 milliárd forinttal magasabb az előző évi azonos időszaki teljesítésnél.
A kamatkiadások év eleji megugrása mögött a Pénzügyminisztérium szerint a lakossági kötvények kamatfizetésében történt változások állnak, tekintettel arra, hogy egyes Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) sorozatok kamatfizetési időpontja az első negyedévben volt esedékes.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!