A Magyar Közlönyben megjelent határozatok közül az első a védelmi és biztonsági feladatokkal összefüggő beszerzések központosított rendszerének működéséhez és az ezzel kapcsolatos közfeladatok ellátásához szükséges forrást biztosította. Ennek az összege 1 milliárd 285 millió forint. A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat pedig 270 millió forinthoz jutott.
Egy másik határozattal a kormány az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat titkárságának adta a Budapest V. kerület, Alkotmány utca 29. szám alatti épületet. A felújítására pedig 4,8 milliárd forintot biztosított.
A harmadik határozatban pedig a Veszprémi Iparos Park beruházás 5,2 milliárd forintos támogatását fejelte meg további 3,6 milliárd forinttal a kormány.
Legolvasottabb
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni