Tavaly összesen 37 alkalommal módosították kormányhatározatokkal az elvben törvénybe foglalt költségvetést, összesen 3930 milliárd forintot mozgattak meg. Csütörtök este megjelent az első ilyen 2025-ös határozat, vagyis máris elkezdték a költségvetést módosítani, írja a hvg.hu.
Ezúttal az eddig többnyire pluszjuttatásban részesült külügyi fejlesztési programoktól tesznek át hétmilliárd forintot a Nemzetgazdasági Minisztérium „fejezeti kezelésű előirányzataihoz”. Azt nem közlik, hogy ez utóbbi elnevezés konkrétan mit takar.
Arról is szó volt, hogy a rezsicsökkentési alapot szétosztják az érintett tárcák között, ezentúl nem fognak évente többször százmilliárdos tételeket átutalni.
Most mégis van két átcsoportosítás az Energiaügyi Minisztériumon belül, amihez, úgy látszik, nem elég a miniszter hatásköre: a Lakossági Rezsivédelmi Alapból tesznek át összesen 4,9 milliárdot „Rezsivédelmi készletezési szolgáltatás ellentételezésére”, és meg is bízzák a minisztert, hogy ezt fizesse ki „a rezsivédelmi szolgáltatás biztosítás ellátása céljából szerződött villamosenergia- és földgázszolgáltatók javára”.
Külön döntött a kormány a Miskolctapolcán leégett barlangfürdőről: 1,3 milliárd forintot ad a helyreállításra, hogy a felelősnek kijelölt Lázár János miniszter ígéretének megfelelően június 30-ig megnyithassák. Ezt a pénzt a magasépítési beruházások keretéből utalták ki erre. Ezen kívül megvizsgálják a közelebbről meg nem határozott távlati fejlesztések lehetőségét is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban