A kompetenciamérések eredménye az iskolai rangsorba és a diákok év végi jegyébe is beleszámítana, írja a HVG.
Az oktatási államtitkárságon arról tájékoztatták a dolgozókat, hogy a tárca olyan szabályozást készít elő, amely előírja, hogy a kompetenciamérési eredményükre az adott tárgyból akár már idén tavasszal az év végi végi jegyükbe jelentősen beleszámító érdemjegyet kaphatnak a tanulók - írja a hvg360.
A lap megkereste a Belügyminisztériumot, ahonnan azt a választ kapták, hogy a köznevelési államtitkárság több olyan lehetőséget vizsgál, amelyek a tanulóknak egyértelművé teszik, hogy az országos kompetenciamérés tesztjeinek kitöltése nem felesleges elfoglaltság. A lapnak azt is hozzátették, hogy a kérdéseik idő előttiek, ugyanis még nem született döntés.
A napokban a KRÉTA rendszerben kérdőívet kaptak a szülők, itt olyan kérdésekre kellett válaszolni többek között:
Kapcsolódó
- Véleménye szerint a gimnáziumi felvételi eljárás során érdemes lenne-e az országos kompetenciamérés eredményeiből is pontot számítani, illetve figyelembe venni a tanulmányi eredmények számításakor?
- Amennyiben elérhetővé válna egy országos és/vagy vármegyei rangsor az általános iskolákról és a gimnáziumokról, figyelembe venné az iskolaválasztás során?
A kérdőívvel kapcsolatban a Szülői Hang levelet is küldött Pintér Sándornak, amelyben kifejtették, hogy hogy látszik, hogy jövőben a kompetenciamérések eredményét is figyelembe akarják venni a gimnáziumi felvételi során, ezzel „növelve az értékelés objektivitását." Ehhez képest a kompetenciamérések célja az iskolák pedagógiai módszereinek, működésének mérése, nem pedig a gyerekek egyéni tudásának felmérésére.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Újabb megyében pusztít a kor, a szomszédban már rendkívüli állapotot hirdettek

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak
