Újabb adósságrendezésre számíthatnak novemberben a kórházak – közölte Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) őszi konferenciáján, Balatonalmádiban. Ezúttal nemcsak a szokásos tűzoltásra számíthat az ágazat, hanem augusztustól visszamenőleg havi 12,5 milliárdos pluszforráshoz is juthat. Erről egyébként már Gulyás Gergely is beszélt a kormányinfón, és lapunknak azt mondta: az egészségbiztosítási kassza ezzel az összeggel egyensúlyba kerül.
Az összeg novembertől automatikusan be is épül a havi finanszírozásba. A politikus szerint mindez annak köszönhető: az egészségügyi államtitkárságnak sikerült csaknem egy tucat kórházban módszeresen gyűjtenie a betegellátás költségeit, és az ez alapján készült elemzéssel meggyőzték a Pénzügyminisztériumot, hogy szükség van többletforrásra – idézi az államtitkárt a Népszava.
Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára úgy reagált Takács Péter előadására, ha mindez megvalósul, az rendkívül megnyugtató a beszállítóknak.
Kapcsolódó
Néhány napja a főtitkár lapunknak elmondta: mivel augusztus végére már meghaladta a 86 milliárd forintot a kórházak adóssága így mostanra már eléri a 100 milliárd forintot is.
Ebben az évben már 200 milliárd forint adósságot görgetnek maguk előtt az egészségügyi intézmények. A kormány nyárig két részletben mintegy 105 milliárd forint tartozást rendezett. Az első részletet, körülbelül 63,4 milliárd forintot, május végéig kapták meg a kórházak, további 41,1 milliárdot júliusban. Rásky László szerint a nyári konszolidáció után már látszott, hogy szükség lesz egy harmadik, nagyobb konszolidációs összegre. Havonta ugyanis 12-13 milliárddal nőtt a kórházak eladósodása.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!