Központosítják a kórházi informatikát, betegadatok válhatnak elérhetetlenné, 400-500 ember megélhetése veszélybe kerül – írja a Népszava.
Januártól az állam egységesíti a kórházi informatikai rendszereket, azaz átveszi az eddigi piaci szereplőktől a szolgáltatást. Az erről szóló jogszabályt már ki is hirdették.
Mintegy évi kétmilliárdos piachoz nyúlnának hozzá.
Egy rosszul kivitelezett váltás a betegellátást, valamint a kórházak, szakrendelők működőképességét is veszélyezteti.
A kórházi informatikai vállalkozók aggódnak az átállás miatt. Szerintük az átállás tervezett módja miatt a korábbi betegadatok egy része elérhetetlenné válik a gyógyítók számára és ez akadályozhatja az ellátást is. A megbízásukat elvesztő szolgáltatók úgy látják erre a problémára nem született egységes megoldás, sőt esetenként ez nem is foglalkoztatja az egészségügy irányítóit.
Takács Péter egészségért felelős államtitkár, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők minapi konferenciáján a váltás mellett azzal érvelt, tarthatatlan, hogy a vármegyei irányító kórházban lévő rendszer más, mint az alá tartozó városi kórházaké. Ezt nem vitatják a mintegy évi kétmilliárdos piac beszállítói sem, de úgy vélik egyelőre vármegyénként is elegendő lenne az egységesítés.
A januártól működő egységes informatikai szolgáltatások biztosításához az állam megvásárolta a T-System által fejlesztett úgynevezett e-MedSolution (e-MedSol) medikai rendszert.
Kizárólagos szoftverként ezt kellene használni, de csak az állami kórházakban valamint a hozzájuk tartozó szakellátóknál. Egyelőre az egyetemeket, az egyházi és az önkormányzati intézményeket és az önálló szakrendelőket kihagynák az egységesítésből, ezekben továbbra is maradnak a sokszínű orvosi informatikai rendszerek.
Az átállással 400-500 ember megélhetése kerül veszélybe. Ráadásul egy kórház informatikai rendszerét 3-6 hónap megfeszített munkával lehet lecserélni, egyik pillanatról másikra biztosan nem megy
– mondta Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára.
Nemcsak az adatokat kell átvinni az új rendszerbe, hanem szükség van képzésre és tanulási időre is. A főtitkár megjegyezte: tudomása szerint eddig két intézményt állították át az úgynevezett eMedsolra: a sárvári és a farkasgyepűi kórházat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!