A beérkezett záró kifizetési kérelmek alapján közel ezer családnál már üzemelnek a kormány támogatásával telepített modern napelemes rendszerek. A műszakilag készre jelentett, hálózatba kapcsolt kiserőművekre 1,3 milliárd forintot igényeltek eddig, a végelszámolások alapján elutalt támogatások összege meghaladja a 100 millió forintot – olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) közleményében.
A februárban elstartolt Napenergia Plusz Program ingatlanonként akár 5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kínált napelemek és energiatároló egyidejű beszerzéséhez. Nyáron 30 milliárd forinttal, 105,8 milliárd forintra emelte meg a program keretösszegét az EM.
A megnövelt keretösszegnek köszönhetően az induláskor becsült 15 ezerrel szemben mostanra több mint 20 ezer háztartás vette igénybe ezt a támogatást. A pályázati folyamatban a napelem és energiatároló rendszer leszállítása, felszerelése és kivitelezői készre jelentése után nyújtható be részelszámolás, a záró kifizetési kérelemhez a mérőóra cseréjét is el kell végeznie az elosztónak. A végelszámolásig elért projektek tehát már minden szempontból üzemképesek.
Október 15-ig 20 300 családtól vállalta át költségeik kétharmadát a kormány, összesen 83,5 milliárd forint értékben.
- Az előlegkérelmeken és részelszámolásokon alapuló utalásokkal együtt már több mint 3300 projektre fizettek ki összesen 8,6 milliárd forintot.
- A megemelt keretösszegből az átlagosan 4,1 millió forintos támogatási igénnyel számolva akár több mint 25 ezer háztartás fejlesztéseinek elősegítésére futhatja majd.
A támogatott családok a saját célú termelés mellett későbbi, helyi felhasználásra el is tárolhatják a zöldenergiát, hozzájárulva az energiaszektor környezetterhelésének mérsékléséhez.
A világ élvonalában
A legfrissebb adatok szerint több mint 283 ezer háztartási méretű naperőmű üzemel Magyarországon, több mint a duplája a 2021 végén működő eszközöknek. A stratégiai előrejelzések a következő évtized elejére számoltak 6000 megawattnyi napelemes kapacitás kiépülésével.
Az ipari termelőkkel együtt idén október elejére ennél ötödével több, 7218 megawatt beépített teljesítménnyel bírtak a hazai naperőművek.
A magyarországi napenergia kapacitások 55 százaléka 2022 óta létesült. A Napenergia Plusz Program jóvoltából a háztartási méretű kiserőművek darabszáma belátható időn belül eléri a 300 ezret. A kormányközlemény kiemeli, a napenergia hazai aránya az áramtermelésben tavaly a világon a harmadik, Európában pedig a második legmagasabbnak számít.
Lantos Csaba: már most túlteljesítettük a 2030-as klímapolitikai céljainkat
Magyarország törvényben vállalta, hogy 1990-hez képest 2030-ra legalább 40 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátását. Azonban előzetes adatok szerint már tavaly eljutottunk a 43 százalékos csökkenéshez.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
![Bírság jöhet a visszaváltható palackok miatt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202408/orig/image1723829981.jpg/240/?v=2024012201)
Bírság jöhet a visszaváltható palackok miatt
![Hatalmas előrelépés a rákgyógyításban – pillanatok alatt felépülnek a betegek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739283174.jpeg/240/?v=2024012201)
Hatalmas előrelépés a rákgyógyításban – pillanatok alatt felépülnek a betegek
![500-600 ezres a kezdő bér, ráadásul egy éven belül 30 százalékkal emelkedhet a gépészmérnökök fizetése](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1738749775.jpg/240/?v=2024012201)
500-600 ezres a kezdő bér, ráadásul egy éven belül 30 százalékkal emelkedhet a gépészmérnökök fizetése
![Top 10-ben az orvosi képzés, a bértábla sem veti vissza a hallgatókat – Videó](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202411/orig/image1732816962.jpg/240/?v=2024012201)
Top 10-ben az orvosi képzés, a bértábla sem veti vissza a hallgatókat – Videó
![Bruttó 600 ezres kezdő fizetést kaphatnak a kereskedelem és marketing szakosok – Videó](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202302/orig/image1676448520.jpg/240/?v=2024012201)
Bruttó 600 ezres kezdő fizetést kaphatnak a kereskedelem és marketing szakosok – Videó
![Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1738767750.jpg/240/?v=2024012201)
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
![Csorba Dániel ingatlanszakértő: 2025-ben nőhet az ingatlanpiac, de 2026-tól nagyon félnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202301/orig/image1674901463.jpg/240/?v=2024012201)
Csorba Dániel ingatlanszakértő: 2025-ben nőhet az ingatlanpiac, de 2026-tól nagyon félnek
![Sokkoló csökkenés az állami férőhelyekben: így reagáltak az egyetemek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202501/orig/image1737926547.jpg/240/?v=2024012201)
Sokkoló csökkenés az állami férőhelyekben: így reagáltak az egyetemek
![Ennyit tud utazásra költeni a magyar](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739010182.jpg/240/?v=2024012201)
Ennyit tud utazásra költeni a magyar
![](https://kep.index.hu/1/0/6054/60545/605456/60545623_4477741_70567b6ca63fcaa05eb4092c434377f6_wm.jpg)