90 milliárd forintot vett ki, illetve csoportosított át a kormány a különböző alapokból és ez már meg is jelent a MagyarKözlönyben.

A Központi Maradványelszámolási Alapból kivett 31 milliárdból:

  • több mint 6 milliárdot az Építési és Közlekedési Minisztérium kapj ipari parki és térségi infrastruktúra fejlesztésre, további két milliárdot vasúti fejlesztésre;
  • milliárdos összeg jut az egészségügynek, az oktatásnak, a sportnak,  az állam által fenntartott alapítványi egyetemeknek;
  • 4,1 milliárdot pedig a Miniszterelnöki Kabinetiroda „kormányzati infokommunikációs szolgáltatásokra”;
  • 3,7 milliárdot kapnak az egészségügy „gyógyító-megelőző ellátást” nyújtó intézményei.

A Rezsivédelmi Alapból központi költségvetési szervek kompenzációja címen a Pénzügyminisztérium Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósága és a Külgazdasági és Külügyminisztérium kap 42 milliárdot.

A rendkívüli kormányzati intézkedések keretéből:

  • 10 milliárdot a rendőrségnek;
  • 5 milliárdot a kiemelt nemzetközi sporteseményekre és egyéb kiemelt állami rendezvényekre utaltak ki;
  • 20 milliárd forintot adnak 20 állami beruházásra, legnagyobb részben útfejlesztésre „a rendes üzleti kockázat mértékét meghaladó költségnövekmények kezelését szolgáló szerződésmódosítások” céljából.

A kormány jóváhagyta, hogy az árvízi védekezési és vízminőség-kárelhárítási feladatok miatt a vízügyi, az igazgatási, a katasztrófavédelmi, a rendvédelmi, a büntetés-végrehajtási, a honvédelmi szervek és a tankerületi, szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer 4,4 milliárd forinttal túllépje a katasztrófa kárelhárítás betervezett költségét.

A külügyi fejlesztési és kutatási keretből 800 milliót tettek át a turisztikai fejlesztési keretbe, amelyet még egymilliárd forinttal meg is emeltek.

Meghosszabították azt a határidőt, ameddig az agrárminiszter az EU Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében a Vidékfejlesztési Programra megállapított maximális kötelezettségvállalási szintet 300 milliárd forinttal túllépheti. Ez az idei év végét jelenti.

Jövőre 550 000 dollárnak és 53 746 eurónak megfelelő forintösszeget kap állami támogatásként a sportot is felügyelő Honvédelmi Minisztérium, hogy a Siketek Nemzetközi Sportbizottságának székhelyét Lausanne-ból Budapestre kötöztesse.

Sokan kaphatnának több pénzt az államtól, csak épp nem tudnak róla

A magyarok döntő többsége szerint igencsak eljött az ideje, hogy növekedjen a családi adókedvezmény, ezért szükségesnek tartják az összegek megduplázását. Ugyanakkor a két másik friss családtámogatási bejelentés, és velük együtt az anyagi lehetőségek bővülése egyelőre még nem feltétlenül jutott el az érintettekhez. Itt olvashat erről többet >>>