A Magyar Honvédség, ahogyan ezt a járványhelyzet előző hullámai során tette, most is részt vesz a koronavírus elleni védekezésben. Felkérés alapján, november 2-ától mintegy 300 katona nyújt segítséget számos budapesti és vidéki kórházban azért, hogy tehermentesítse az egészségügyi intézmények dolgozóit - jelentette be a Honvédelmi Minisztérium.
A kórházakba vezényelt katonák részt vesznek a logisztikai feladatokban, segédkeznek az érkező betegek testhőmérséklet-mérésében, a betegirányítási, betegkísérési és útbaigazítási, valamint adminisztrációs és szállítási feladatokban.
Kapcsolódó
A magyar katonák - csakúgy, mint tavasszal - most is készek arra, hogy alapfeladataik ellátása mellett, az egészségügyet és a rendőrség munkáját támogatva, szavatolják az ország és a magyar emberek biztonságát.
A lakosság biztonságérzetének növelése érdekében a honvédek jelenleg 48 településen működnek közre a rendőrség jelenlétfokozó járőrözési feladatainak ellátásában és folyamatosan részt vesznek a migráció elleni fellépésben, a határvédelmi feladatokban is - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet