A klinikai vizsgálatban nem ugyanolyan összetételű készítménnyel dolgoztak, mint ami most forgalomba kerülhet az iratok szerint - vetette fel több, az OGYÉI által az engedélyezéshez felkért szakértő a napilap értesülései szerint. Volt, aki azt nehezményezte, hogy a gyártás ellenőrzéséhez mindössze néhány órát kaptak. Őket - azzal próbálták nyugtatni, hogy több időt kapnak majd erre a szakértők, igaz, ezt az ígéretet nem sokkal az engedélyezés előtt tették.
A 444 és a Telex elsőként számolt be arról, hogy a Szputnyik V vakcina engedélyét az OGYÉI a szakértők negatív véleménye dacára hagyta jóvá, ami meglepte a felkért specialistákat. Ők ugyanis még az OGYÉI pozitív döntése előtt szóvá tették az orosz dokumentáció ellentmondásait, és azok alapján egy sor olyan kérdést vetettek fel, amely bizonytalanná teheti, hogy a Magyarországra érkező vakcina valóban használható-e az egyes célcsoportokban, illetve az alkalmazása milyen egészségügyi kockázatokkal járna - olvasható a napilap cikkében.
Az OGYÉI főigazgatója a felkért tanácsadók aggályainak tisztázása előtt, azokat lényegében eltagadva állította, hogy az orosz vakcina dokumentációja megfelelő, s a Magyar Hírlapnak adott interjújában azt hangsúlyozta, hogy "világosan ki kell mondani, hogy az OGYÉI szakmai szervezet, s bár az elmúlt időszakban - különösen az orosz vakcina kapcsán - a politika célkeresztjébe került, ennek ellenére itt csak és kizárólag tudományos munka folyik."
Az engedély kiadása után volt olyan professzor, aki ki is lépett a vakcina értékelését végző a testületből, de aggályait nem kívánta a nyilvánossággal megosztani.
Egyelőre az OGYÉI sem válaszolt a lapnak az engedélyezéssel kapcsolatos kérdéseire.
Legolvasottabb
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába