Tovább nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte csütörtök reggel a koronavirus.gov.hu.
A legfrissebb adatok szerint 2032 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 52 212 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Az aktív fertőzöttek száma - szerdához képest 1637-tel - 35 653-ra emelkedett. Jelenleg 2132 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 197-en vannak lélegeztetőgépen.
A vírus okozta betegségben elhunyt 46 beteg, a járvány halálos áldozatainak száma így 1305-re emelkedett. Eddig összesen 15 254-en lábaltak ki a betegségből.
A tájékoztatásból kiderül, hogy csúcsot ért el az új tesztek száma is, egy nap alatt több mint 16 ezer vizsgálatra került sor. Csakhogy hiába ugrott meg tesztelések száma, a laboratóriumi vizsgálatok 12,42 százaléka bizonyult pozitívnak - ez a ráta csak 3 százalékponttal kisebb az eddigi rekordot jelentő keddi és szerdai értéknél. A pozitivitási arány így is két és félszerese a WHO ajánlásának, amely szerint a 5 százalék feletti mutató elégtelen mértékű tesztelést jelez.
Egész Európában dinamikusan terjed a vírus, ezért a határellenőrzés és a beutazási korlátozás továbbra is érvényben van. Müller Cecília országos tisztifőorvos keddi tájékoztatóján arra kérte az embereket, hogy kerüljék a tömegrendezvényeket.
A kormányzati portál felhívja a figyelmet, hogy kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, a bevásárlóközpontok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban is. 23 óra után a vendéglátóhelyeket és szórakozóhelyeket be kell zárni.
A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerülni kell azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartani kell a szociális távolságot, gyakran és alaposan kezet kell mosni. Kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Az időseket is arra kérik a szakemberek, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van érvényben. Az idősotthonok fenntartóinak pedig mindent meg kell tenni a fertőzések elkerüléséért. Ha egy szociális intézményben vagy bárhol más közösségben gócpont alakul ki, akkor a járványügyi bevetési egység megteszi a szükséges intézkedéseket.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Nagy Márton azt mondja, nem lesz leszerelés

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Kitiltanák a villanyautót egy társasházból, itt az újabb konfliktusforrás

Egyre több a bukás a forgalmi vizsgákon, valami nem stimmel

Kiderült, milyen motorral indul a Cadillac a Forma-1-ben

Kupán vágott egy medvét a fejszés ember, a medveriasztó spray csak utána jutott eszébe: videó
